A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Néprajz - Katona Imre: A magyar néprajztudomány 130 éve

korica (Balassa), paprika (Bálint S.), burgonya (Kosa), kertészet (Boross), szőlő (Vincze), dohány (Takács) termesztéséről, a sarló-kasza eszközváltásról (Tálasi), az ekéről (Balassa), a nyomtatásról (Hoffmann), az irtásról (Takács), a munkaszervezetekről (Balassa, Katona, Kovács, Szabó L. stb.) készült el összefoglalás; a történeti korszakok közül a 15-16. és a 18. század gazdálkodásának feltárása (Belényesy, Balogh stb.), a tájak közül a Viharsarok gazdálkodása (Nagy Gy.) került kimunkálásra. Mindezek során sikerült a nomád jelleg évszázados tévhitét eloszlatni és felfedni a szomszédnépi, európai kapcsolatokat, valamint a történeti átalakulást. Ehhez kapcsolódóan az archaikus gyűjtögetés (Gunda, Kiss L.), szénagyűjtés (Szabó M. P. Kovács A.), halászat (Sólymos) és erdőmunka (Hegyi) került még feldolgozásra. Az állattartás kutatása a kül- és belterjes tartásra (főként a debreceni kutatók révén); legeltetésre, pásztorszervezetekre, a munkaállatok használatára, tejgazdálkodásra (Balogh I., Kovács L.) terjedt ki. A település és építkezés kérdései a hazai adatok mind teljesebb bevonásán kívül a szomszédnépi, történeti előfordulások feltárásával is bővültek, ill. tisztázódtak a táji háztípusok (Dankó, Filep, Vargha), történeti rétegek (Tálasi), településformák (Hofer, Hoffmann, Földes), így többek között a tanya (Belényesy, Barabás, Juhász stb.) kialakulásának problémái. A házbelső, főként a bútorok alakulása (Csilléry) lényeges vonzásaiban megoldottnak vehető; hasonló fejlődés jellemzi a viseletkutatást (Fél, Gáborján) is. Jelentőset lépett előre a népi kisiparok kutatása: kirajzolódtak a táji központok, a céhes szervezetek, ill. a történeti stílusrétegek körvonalai (Bogdál, Domonkos, Kresz, Szolnoki); a viseletről (Fél), a fontosabb iparágakról (pl. fazekasok) monográfiák jelentek meg (Domanovszky, Kresz, Szabadfalvi, Szolnoki). A táplálkozás kutatása talán valamivel még kimunkálatlanabb, bár fő kérdései: a kenyér (Kisbán), az egyszerűbb ételfajták, készítésmódok és edények használatának (Kisbán, Morvay J.) kérdéseit már ismerjük. A magyar vásárok nagy monográfiája (Dankó) is készülőben van. A magyar társadalomkutatáson belül a summások (Sándor I.), kubikosok (Katona) és az uradalmi cselédek (Kardos) jellemzésére került sor. Az ipari munkásokat elsősorban a folkloristák (Dégh, Dömötör, Katona, Nagy, Ortutay) kutatták; a résztanulmányokon és antológiákon kívül egy dalmonográfia zárta le az eddigi kutatásokat. A Néprajzi Kutatócsoport család- és rokonvizsgálatot végez egyes palóc községekben (Hoppal, Monzy, Sárkány). Hosszas stagnálás után élvonalba került a népi jogéletkutatás, most készül a nagy, összefoglaló monográfia (Tárkány-Szűcs). A társadalomkutatást az Európán kívüli népek körében is folytatták etnológusaink, összefoglalások készültek a család- és rokonsági szervezetekről (Bodrogi), különféle klasszikus munkák jelentek meg fordításokban; a fiatalabb kutatók részben tudománytörténeti (Zsigmond), részben magyar és nemzetközi elméleti kérdésekkel (Sárkány) foglalkoznak. A népi díszítőművészet kutatása ágazatonként folyik és ér el eredményeket, így többek között a kerámiával (Kresz), a hímes tojással (Györgyi), pásztorművészettel (Manga) kapcsolatban; összefoglaló jelleggel inkább magyarázatokkal kísért képeskönyvek (Fél-Hofer), mint elméleti munkák jelentek meg. Előbbre lépett a történeti kutatás is (Csilléry, Hoffmann, Kresz). A népszokások kutatása kissé elmarad a mezőny egészétől, bár épp itt jelent meg nagyobb lélegzetű történeti áttekintés (Dömötör T.) és a rítusénekekről kisebb monográfia (Dömötör T.); az agrárrítusokon kívül (Ujváry, Ferenczi) azonban más szokásköröket még csak kevéssé ismerjük. Az egyházi eredetű népszokások történeti kutatásának külön specialistája van (Schräm). A néphitkutatás a múlt századi mitológiai iskola (Ipolyi, Csengeri) óta főként most az 50-es években fejlődött: tisztázódtak a sámánizmus kérdései (Diószegi V.), megindult a népi gyógyítás tervszerű feltárása (Diószegi, Hoppal); megjelent a boszorkányperek nagy korpusza is (Schräm). Az átalakuló vallásos népéletet külön falumonográfia vizsgálja (Kardos). A mai szokásokat, gyógyításmódokat, vallásos maradványokat azonban még nem ismerjük eléggé. Az újabb kutatások a ráolvasásokat (Pócs) és a velük rokon imádságokat (Erdélyi Zs.) tárták fel, ill. teljességre törekvő táji néphitmonográfiák (Pócs) jelentek meg. 390