A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Természettudomány - Fintha István: A Szatmár-beregi síkság növénytakarójának változásai az utolsó évszázadok során és a vegetáció természetes rekonstrukciós folyamatai napjainkban

vegetációja konzerválódott meglehetősen jól, botanikai raritásai mellett megőrizve a nagy gazdasági értéket jelentő nemes fafajokból álló erdői jó részét is. Megmaradt a tájnak az a képessége, hogy ma is megtermi a hajdan nagy tömegben tenyésző haszonfák sorát. A vidék képét a felszíni vizek munkája formálta ki, s alakítja ma is. Intenzív hatásuk miatt széles teret nyernek a sok nedvességet igénylő növénytársulások, melyek közt legfontosabbak az erdők. A Köppen felosztása szerint Dfbx-szel jelzett klíma a jó vízellátottsággal karöltve ősidők óta kedvez a növényzetnek, mely az évszázadok során jelentősen csökkent ugyan, de minőségében, összetételében alig változott. Kiterjedésében való összehúzódása csaknem kizárólag antropogén okokkal magyarázható. A hajdani vegetáció természetesen egyre kisebb térre kell zsugorodjon, hisz ez érthető következménye a civilizációnak, a termelési viszonyok megváltozásával mind másképp ható emberi tevékenységnek. A minőségi változások pedig épp a kevéssé zavart, művelés alól kivett területek aránylag kiterjedt volna miatt oly elenyészőek. A Szatmár-beregi síkon a mai növényzet, bár szétszórt foltokban is, de megőrzött minden korábbi fejlődési stádiumából egy-egy képet. A jégkori lápok pollendiagrammjai árulkodnak arról, hogy a jelen idők fafajainak megléte a Bükk-korig követhető. E pollenleletek s a történelmi idők későbbi feljegyzései egyaránt arra utalnak, hogy (hasonlóképp napjainkban is) a magasabbrendű növényzet a következő társulásokban csoportosul. A vízzel leginkább ellátott területeken fejlődtek az égerlápok (Dryopteridi - Alnetum); a kevésbé nedves élőhelyeken a szil-, kőris-, tölgyligetek (Fraxino pannonicae Ulmetum); s a klimaxot képviselő gyertyános-tölgyesek (Quer

со robori - Carpinetum hungaricum) pedig a viszonylag legszárazabb hátakon. Külön világot képviselt a már csak emlékeiben ismert Ecsedi-láp, zömmel vízinövényekből álló vegetációja. E láp azonban a lecsapolási munkálatoknak végleg áldozatul esett. Az összefüggő fás növénytakaró meggyérülésének konkrét okai a lakosság különféle indítékú erdőirtó tevékenységében keresendők. Az egyéb építőanyag híjával álló Alföldön a fa nagy szükséglet volt. Sokat fogyasztottak a korábban használatos építkezési módszerek. Fából készültek az épületek, hidak, vízimalmok, vízi közlekedőeszközök (kompok), sőt a török-tatár elleni harcok időinek védművei is. A téli-nyári tüzelőt szintén az erdő adta. A fa helybeli felhasználásán kívül tetemes mennyiséget igényeltek a távolabbi, kopár környékű helyek is, hasonló célokkal. Nagyarányú irtásokat követelt a falvak terjeszkedése, a szántóterület növelése, de erősen visszavetette a fás vegetáció fejlődését a legeltetés is. Az erdők intenzív kihasználásának következményei aztán azoknak egyre fokozódó hátrálását eredményezték. Minden tevékenység ellenére a növényzet képének változása nem jutott el az átalakulás irreverzibilis fokáig. Bizonyítékokat a jelen fitocönológiai sorozatai nyújtanak, a viruló mai erdőfoltok, a továbbfejlődni képes puhafaligetek, a még meglehetősen kiterjedt szil-, kőris-, tölgyligetek, s a szépen megmaradt gyertyános tölgyesek. E tények rendkívül jó megoldást biztosítanak erdőgazdálkodásunk területi fejlesztésére, hisz miután ezen tájunk a gyertyános-kocsányos tölgyes termesztési lehetőségeit adja - megfelelő kihasználás esetén - nagy tömegű érté103