A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Természettudomány - Aradi Csaba–Dévai György–Fintha István–Horváth Klára–Bancsi István–B. Tóth Mária–Ötvös János: Tanulmányok Haláp élővilágáról

Tanulmányok Haláp élővilágáról I. Aradi Csaba**-Dévai György*-Fintha István** Tájföldrajzi alapvetés és a vizsgálati terület környezettani jellemzése A Nyírség az Alföld ÉK-i részében fekvő futóhomokterület. A Tiszántúl síkjából 20-50 m magasra emelkedik ki, s így környezetétől szinte szigetszerűen elkülönül. Természeti földrajzáról Borsy Z. (1961) kitűnő monográfiájából kaphatunk részletes és átfogó képet. Sümeghy J. (1944), Borsy Z. (1953, 1954, 1959, 1961) és Kádár L. (1951, 1964, et al. 1964) kutatásai szerint a Nyírség annak a hatalmas pleisztocén hordalékkúpnak a maradványa, amelyet az Északkeleti-Kárpátokból és az Erdély É-i részéből lefutó folyók halmoztak fel 120-300 m vastagságban a pannóniai rétegekre. Mivel a hordalékkúp nyírségi részét csak az újpleisztocén folyamán hagyták el véglegesen a hordalékkúpot építő folyók, területünkön mindenütt fiatal, laza üledékeket találunk a felszínen (vö. A tiszai Alföld. 1969, p. 219.). A Nyírség felszínének későbbi formálásában a legfontosabb szerepet a szél játszotta. Ennek megfelelően a Nyírség leggyakoribb földtani képződménye a futóhomok, amelyet a pleisztocén végi É-i, ÉÉK-i, ÉK-i, ÉÉNy-i szelek fújtak ki anyakőzetéből, az újpleisztocén folyóvízi homokból. Gyakori a területen a löszös homok, ill. a hordalékkúp deflációs eredetű laposaiban a homokos lösz is, amely az újpleisztocén második felében alakult ki, s ahol megfelelő vastagságú lett, ott a széleróziótól megvédte a felszínt, és konzerválta a pleisztocén végi formakincset. A nyírségi futóhomokokban a legtöbb helyen az aprószemű homok (0,2-0,1 mm) az uralkodó, amely É-ról D felé általában finomodik (vö. Borsy Z. 1961, p. 41-45.). Vizsgálati területünk - Haláp és környéke - Borsy Z. (1961) geomorfológiai körzetbeosztása szerint a Nyírség D-i részében fekszik; Debrecentől K-re 14 km távolságban. A vizsgálati terület geomorfológiai viszonyai A Nyírség D-i részének földtani arculatát a futóhomok határozza meg, amelynek leggyakoribb formái a homokbuckák (1. kép), elsősorban a tekintélyes nagyságú fejletlen nyugati szárú parabolabuckák (K-i száruk 0,5-1,5 km hosszú, csúcsmagasságuk 2-18 m) és az előrehaladásuk során a pleisztocén mederszakaszok, ill. vizenyős laposok szélére jutott és K-i száruk mentén megkötődött szegélybuckák (hosszúságuk elérheti a 2 km-t, magasságuk pedig a 2-18 m-t is). Mellettük a táj legfontosabb elemei a feltöltés különböző stádiumában levő ÉÉNy-DDNy-i irányú völgyek, amelyeket Sümeghy J. (1944, 1955) és Borsy Z. (1961) szerint a hordalékkúpot építő folyók hagytak hátra, s ame* Kossuth Lajos Tudományegyetem Állattani Tanszéke, Debrecen ** Hortobágyi Nemzeti Park, Debrecen 13