A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Bencsik János: Adatok a népi építkezés ismeretéhez a Közép-Tisza vidékéről

Bencsik János Adatok a népi építkezés ismeretéhez a Közép-Tisza vidékéről (Tiszacsege, Ároktő) A határbeli építmények (enyhelyek, szállások stb.) néprajzi jelentőségét, azok építőanyaga, szerkezete, gazdasági és társadalmi szerepe leírásának fontosságát Herman Ottó úttörő jellegű felismerése,

1 illetve munkássága nyomán több néprajzos hangoztatta már. Ennek megfelelően egyre gyarapodik azoknak a publikációknak a száma, amelyeket az állatok legeltetése, a mezei munkások ideiglenes védelme stb. kedvéért emelt egyszerű határbeli építmények (kunyhók, szőlőspajták, présházak) leírásának, bemutatásának szentelnek. Utóbb Dám László kitűnő tanulmányának bevezetőjében nagy gonddal summázta az idevonatkozó szakirodalmat, e szakirodalom értékeit, s mintegy figyelmet kelt a téma iránt, mert szerinte érdemes és fontos kutatni e területet, hisz „az Alföld más vidékeiről, így a nyírségi, dél-tiszántúli szőlőskertek építkezéséről semmit sem tudunk".

2 Idézett gondolatai serkentettek arra, hogy megnézzük, tanulmányozzuk, s ismertessük a közép-tiszai táj, közelebbről Tiszacsege és Ároktő községek szőlőskertjeiben még megtalálható hagyományos szerkezetű szőlőspajtákat, illetve a helyi terminológiával élve, kunyhókat A kiválasztott téma kedvéért tanulmányozott két település, Tiszacsege és Ároktő egymással szemben a Tisza két oldalán, az előbbi a Tisza bal partján, Hajdú-Bihar nyugati sarkában, az utóbbi a jobbpartján, Borsod megye déli csücskében fekszik. A tanulmányozandó települések kimutathatóan fiatal, alig egy évszázados szőlőkultúrával rendelkeznek. Emellett rokonságot mutatnak abban is, hogy mind Ároktő, mind Tiszacsege szőlőkultúrája területileg is elhatárolható kettősséget mutat. Amott a homokos, az árvíznemjárta Irigyli, emitt a Lyukashalom környékére telepített szőlőskert jobban kapcsolódik az árvizektől független szőlőskerti művelési gyakorlathoz, amely többek között az egyes szőlőfajták művelésében, a szőlőskert felhasználásában, a szőlőbeli enyhelyek, kunyhók építkezésében is megmutatkozik. Az Irigyli, illetve a Lyukashalmon telepített szőlőskert mellett mindkét faluban nagyjából azonos időben, egymás szomszédságában újabb szőlőskerteket osztottak a Tisza árterületén. Az itteni szőlőkultúra természetesen a folyó árvizeinek függvénye, s egyegy nagyobb árvíz, mint pl. az 1970-es késő tavaszi árvíz is, tekintélyes kárt okoz a termelésben, visszaveti a terméshozamot, a növénykultúrát. Ehhez a természeti környezethez alkalmazkodtak a szőlőtulajdonosok akkor is, amikor az e területen épített szőlőspajtákat (kunyhókat) a helyben található építőanyagból, fűzfa vesszőből, erdei fából építették, de akkor is, amikor az évezredes hagyományokat őrző, az árvizek pusztításait kisebb károsodással átvésze1 Herman Ottó: A magyarság háza. Természettudományi Közlöny, 1899. 213-262. 2 Dám László: A hajdúböszörményi szőlők népi építkezése (Debrecen, 1972) 7. 535