A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)
Muezológia - Dankó Imre: Jelentés a Déri Múzeum 1974. évi munkájáról
Dankó Imre Jelentés a Déri Múzeum 1974. évi munkájáról Jelentésünk csak a Déri Múzeum 1974. évi tevékenységével foglalkozik, de áttekintést nyújt a Hajdú-Bihar megyei Múzeumi Szervezet egészének munkájáról is, hiszen a megyei múzeum élete, tevékenysége elválaszthatatlan a megye más múzeumainak munkájától. A Hajdú-Bihar megyei Múzeumi Szervezet 1974-ben tovább javuló körülmények között, az elfogadott munkaterv szerint, a párt- és tanácsszervek messzemenő támogatása mellett eredményesen végezte munkáját. 1974-et, mint a IV. ötéves terv utolsó előtti évét külön is kezeltük és munkánkat az ötéves tudományos- és fejlesztési terv teljesítésének szempontjából végeztük. Munkánkat részben megszabta az ifjúsági és a nő-, valamint a közművelődési párthatározat. Az ifjúsági párthatározat és az ifjúsági törvény tekintettel arra, hogy aránylag sok fiatal munkatársunk van, erőteljesen érintett bennünket. Az ifjúsági párthatározat és az ifjúsági törvény rendelkezéseit igyekeztünk végrehajtani. Megállapíthatjuk, hogy ifjú munkatársaink általában megfelelő körülmények között, sajátos érdekeik szem előtt tartásával, igényeik kielégítése mellett és megértés között eredményesen dolgoztak. Ez tükröződött a közművelődési intézmények ifjúsági parlamentjén (IV. 9.) is, amin intézményünk fiatal munkatársai részt vettek. Az ifjúsági parlament munkáját nálunk is széles körű és alapos előkészítő tevékenység előzte meg. A nődolgozóink sajátos igényeit a párthatározatnak megfelelően messzemenően szem előtt tartottuk. Ennek következtében nődolgozóink megelégedetten, semmilyen vonatkozásban sem hátrányos körülmények között végezték munkájukat. A közművelődési párthatározat messzemenően érinti a múzeumi munkát is. Annak ellenére, hogy végeredményben a párthatározat elismeréssel szól a múzeumok elért közművelődési eredményeiről (a múzeumlátogatás világviszonylatban is kimagasló) és konkrét hibákat nem tárt fel, mégis sok feladatot, szempontot állított elénk. Ezek közül kimagaslik a munkásművelődés és az ifjúság művelődésének támogatása. Mind ezeket, mind pedig még sok mást, elsősorban a meglévő lehetőségek jobb kihasználásával, tartalommal való célszerűbb megtöltésével, a többi közművelődési intézménnyel való szoros együttműködéssel kell és lehet megoldani. A közművelődési párthatározatban foglaltakat az év során több alkalommal is megvitattuk. Ezek az alkalmak tevékenységünket nagyban befolyásolták és eredményessé tették. Budapesten, a Parlamentben (IX. 25.) kibővített nagy aktíva ülésen hallottakat helyileg is értékeltük és sajátos viszonyainkhoz is alkalmaztuk (közművelődési ankét Debrecenben: X. 22.). A közművelődési párthatározat kérdéseinek helyi megbeszélése is az együttműködést és meglévő lehetőségeink jobb kihasználását, valamint újabb lehetőségek feltárását hangsúlyozta. Nálunk ennek az együttműködésnek kézzelfogható, jól bevált formája az Igazgatói Tanács, amely az év során többször ülésezett és minden közművelődési intézmény, így a múzeumi szervezet részére is nyújtott segítséget. 1974-ben is minden közművelődési intézménnyel szervezett formában együttműködtünk. Azok a közművelődési, vagy közművelődési tevékenységet is folytató intézmények, amelyekkel 1974-ben a legintenzívebb kapcsolatokat tartottuk fenn, a következők: Városi és Megyei Művelődési Központ, Megyei Könyvtár, Városi Könyvtár, Megyei Levéltár, KLTE Felnőttnevelési, Történeti és Néprajzi Intézetei, Debreceni 863.