A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Muezológia - Ditróiné Sallay Katalin: Hozzászólás a múzeumi restaurálás helyzetéhez

tal a neki kifizetett munkabérért hozhat-e hasznot restaurátori vonalon a népgazdaságnak? Szokássá vált a nyári hónapokban diákokat foglalkoztatni ásatásnál, ahol minimális órabérért (6-7 Ft/óra) nagy szorgalommal és türelemmel segítenek az ásató régésznek a sírok feltárásánál, a sírmellékletek óvatos kiemelésénél. Ha ugyanezek a gyerekek segítenek helyben lemosni pl. a kerámiákat, ennek eredménye az, hogy a cserepek éppen úgy kerülnek be a múzeumi műhelybe, ahogy kiásták. Víz ugyanis rendszerint nincs a közelben, s a messziről hozott egy veder vízben mossa a gyerek a cserepeket egész nap. Ha van közelben víz, az talán még rosszab, mert a felismerhetetlenségig elmossák, különösen ha kézzel formált, őskori, rosszul égetettek, s ezekből soha többé nem lesz edény a tudomány, vagy a múzeumi kiállítás számára. Tudjuk, hogy van Pályaválasztási Intézet; bizonyos munkaterületekre jelentkezőkkel rutin feladatokat végeztetnek, más helyen alkalmassági vizsgafélét kell megoldani az összetett munkafolyamatok ellátásához. A restaurátori területen egyelőre elvethetnénk ennek a gondját, mert még túl sokan dolgoznak itt képesítés nélkül a képesítés nélküli pedagógusok mintájára -, s ezeknek a már múzeumban dolgozók nak kell megadni és megtalálni a lehetőséget, hogy a szükséges magasabb szintű tudást elsajátíthassák. Eredményesnek gondolnánk a főiskolai tantervbe az idegen nyelvű oktatást is beiktatni, mert az a szakirodalmak könnyebb használhatóságát segítené elő. Sok mu zeumban már megoldották a dolgozók nyelvoktatását, amelybe a restaurátorok is bekapcsolódhatnak. (Ez a nyelvoktatás független a Múzeumi Főosztály által szervezett intenzív nyelvtanfolyamokon való részvételtől, aminek különben is mások a feltételei.) * * * Az 1974. június 17-én megtartott általános restaurátorok szakfelügyeleti értekezletén elhangzott előadások a fent leírt gondolatokat ébresztették bennünk. Véleményünk az, hogy a hiányosságokat íel kell tárni, különben nem tudjuk meg mi az, amin javítanunk szükséges. A megoldásra váró feladatokat a következőkben szeretnénk röviden összefoglalni: 1. Legsürgősebb teendőink közé tartozik a restaurátori szakirodalom megteremtése, illetőleg a meglevők bővítése. Ez az egyik legfiatalabb tudományág, s nincs alapvető útmutatás a muzeális tárgyak kezelésére. Múzeumainkban értékeket őrzünk, ezek a tárgyak a nemzeti vagyon egy részét is képezik, helytelen tehát, hogy a rajtuk végzett munkát könnyelműen kezeljük, valahogy apáról fiúra szálló szájhagyományok, és nem megfelelő szakmunkák alapján. Az élet minden vcnalán óriási a fejlődés, ezért számolnunk kell azzal, hogy képletesen szólva - ezek a ma legmodernebb eljárások holnapra elavulnak. Mégis szükséges átfogó, minden múzeumi tárgyféleségre használható kezelési eljárások írásos megjelentetése, mert kell valami alap, ahonnan elindulhatunk. Az új és mindig újabb kísérletek gyakorlatban használható eredményeit dokumentáló jegyzetekre, füzetekre vagy kézikönyvekre van szükség, melyeknek sorozatban kellene követniük egymást. A nyomdai átfutási idő hosszú folyamat, ezért a kézikönyvek megjelentetésére a kéziratos formát ajánljuk annál is inkább, mert ez a szakirodalom szűkebb érdeklődési körre számíthat, ami kis számú nyomdatermékként igen magas áron kerülne a könyvpiacra. Sokat hangoztattuk, hogy a restaurálásnál, konzerválásnál minden tárgy külön probléma, s a tárgyakat külső hasonlóságuk ellenére sem lehet azonos módon kezelni. De ahhoz, hogy az egyes kezelési eljárások alkalmazását megítélhessük, a komoly szaktudás mellett az is szükséges, hogy a meglevők és közreadottak közül a legmegfelelőbbet ki tudjuk választani. Minden oktatásban, a legalsóbb fokútól a legmagasabbakig tankönyvek, sokszorosított jegyzetek, példatárak stb. állnak a tanulók, tanulni vágyók rendelkezésére. Megfelelő szakismeret elsajátításához nem elegendő egy-egy órán vagy tanfolyamon leadott anyagnak a tanfolyamon résztvevő által készített jegyzet. Mivel nem egyforma 854