A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Muezológia - Ditróiné Sallay Katalin: Hozzászólás a múzeumi restaurálás helyzetéhez

re hárítsuk a gondokat, különösen akkor, amikor a megoldás lehetősége adott, illetőleg adva volt. A felszabadulás előtt és után a múzeumok a városi tanácsok kezelésében állottak. Abban az időben a restaurálás sem állt ilyen magas fokon, a pénzügyi keretből pedig az újjáépítés mellett nem nagyon jutott egyéb beruházásra, s ismételjük: igényeink sem nőttek meg ehhez. Az 1950-es években bekövetkezett államosítás a nagyobb vidéki múzeumok épületeinek felújítását, és a sorra megnyíló új kiállítások berendezését jelentették központi hitelből, a megmaradt pénzekből pedig a raktárakat látták el korszerű, pormentes, és a gyűjtemények milyenségének megfelelő szekrényekkel. Egyre jobban kezdtek tért hódítani a múzeumi állagmegóvásban is az új eljárások, amelyekhez szükségesek lettek volna megfelelő műszaki berendezések, nagyobb befektetést igénylő felszerelések^ használata, de erre már nem volt pénzügyi fedezet. Majd a decentralizálás során a múzeumokat mostmár nem a városi, hanem a megyei tanácsoknak adták vissza, (bár a lényegen nem változtatott volna, hogy városi vagy megyei kezelésben állnak-e a múzeumok), amikorra szinte robbanásszerű volt a fejlődés a restaurálás vonalán is, a korábbi állapotokhoz képest. Egyre nélkülözhetetlenebbek lettek a műszerek, s ha volt korábban „gépparkja" egyegy műhelynek, az állandó munka miatt az tönkrement, s az újabb műszerek lényegesen korszerűbben konstruáltak, gyakorlati használhatóságuk optimálisabb lett. Sürgetővé vált igényünk kielégítése a modernebb, s egyáltalán a gépi berendezésekre, de a Megyei Tanács nem tudta teljesíteni. Meglepő volt igényeinkre a magyarázat, mert az ígéretnek a legcsekélyebb reményét sem lobbantották fel azzal a kijelentéssel, hogy amennyiben ezekre a felszerelésekre szükség volt és van, miért nem gondoskodott erről a minisztérium addig, míg a múzeumok hozzájuk tartoztak. Mindannyian egyetértünk azzal, akik ezzel foglalkozunk, hogy a múzeumi tárgyak kezeléséhez is vegyük igénybe az új anyagokat, és szükséges a műszerezettség, a jól felszerelt műhely, mert ezek nélkül, s az egyes műhelyekben raktározott (nem nagy tételekről van szó) vegyszerek nélkül hiába minden tanfolyam, ha a gyakorlatban, a területen, ahol a tárgyak ezrei várnak kezelésre, nem lehet sem dolgozni, sem előrelépni, sem eredményeket várni! Az utóbbi 5 évben csak a legszükségesebb műszereket és felszereléseket kapták meg a vidéki múzeumok, amit most már tudunk, hogy a műszerellátásra fordított központi összeg feléből. Ebből a legszükségesebb hiányok pótlására, alapvetően fontos gépekre futotta. Mi az irányító szerveinktől várnánk a legtöbb megértést és segítséget, mivel ott jobban érvényt kellene szerezni a lefektetett elveknek. Tudjuk, hogy az elengedhetetlen fejlődés érdekében a múzeumi állagmegóvásban is korszerűségnek kellene hangsúlyt adni és kapni. A szakmai műveltség megszerzése, a színvonal emelése a tudomány termelőerővé válásának folyamatában elengedhetetlen eszköz, s ez áll a restaurátori vonalra is. E célnak érdekékében a múzeumi szemléletben sem lenne szabad ilyen nagyarányú különbséget tenni a főváros és a vidék között, a fent említett műszerezési akció pénzügyi aránytalanságával. Megfelelő felkészültség és eszközök birtokában elképzelhető, hogy vidéken is születhetnek korszakalkotó eredmények. Az előrelépés lehetőségét vidéken is meg kell teremteni, mert nem építünk külön fővárosi, és külön vidéki szocializmust. Mivel a célunk országosan egy, s mert nem élhet és dolgozhat mindenki Budapesten, gondolkozzunk el azon, hogy akkor hogyan értelmezzük a decentralizációt, ami az egészségesebb fejlődést van hivatva előmozdítani. Nem érthetünk egyet az egyik hozzászólásra adott válasszal sem, mely az „adott körülmények között levő múzeumok" egymás közötti segítségét, elméleti és gyakorlati tapasztalatcserék formájában történő lehetőségét feszegette. A javaslat arra is kitért, hogy a tájegységileg közel fekvő múzeumok restaurátorai egymással vegyék fel a kapcsolatot segítségnyújtás és tapasztalatok szerzése végett. Ez ellentétes azzal a különben is téves szemlélettel, hogy a legjobban kvalifikált emberek Budapesten vannak, a legkorszerűbben felszerelt műhelyek is. Nem lenne-e tehát célszerű olyan helyen tapasztalatokat gyűjteni, ahol tanulásra, valóban gyakorlati tapasztalatokra lehetne szert tenni? Az „adott körülmények között levő múzeumok" kifejezés alatt inkább a vidéken működő, hiányosan felszerelt műhelyeket érthetjük, ahol a tapasztalatszerzés mindössze arra irányulhat, hogy milyen pótmegoldásokat lehet alkalmaz847