A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Cs. Tábori Hajnalka: A hiedelemtörténetek változása egy tiszántúli falu közösségének tudatában

A boszorkányság fogalma a dobozi nép hiedelmében túlnyomórészt azonos az egész magyar nyelvterületen ismert boszorkányhiedelemmel. Alaprétegét a XVI. századra kifejlődött boszorkány emberfeletti erejébe vetett hit képezi, ami az idők múlásával a helyi viszonyoknak megfelelően változott, de ez a változás nem jelenti az általánosan ismert boszorkányhiedelemtől való eltérést. Azáltal, hogy a boszorkányhiedelemkör magába szívta a más emberfeletti erejű lények (táltos, garabonciás) alakjához fűződő, eddig nekik tulajdonított cselekedetek egy részét, így ezekkel a motívumokkal gazdagodva sajátos helyi variánst alkot. Ezzel azonban nem akarjuk azt állítani, hogy más területeken nem figyelhető meg ilyen, vagy hasonló variáns esetleg ellentétes vagy éppen hasonló előjellel. IV. Az eddigiekben összefoglaltuk mindazt a lényeges vonást, amely a dobozi boszorkányhit jellemzője, elemeztük a boszorkány alakja köré fonódott hiedelem összetevőit, és az egyes motívumokat. De más nézőpontból is meg kell közelítenünk a problémát. Meg kell vizsgálnunk azt, hogy a már elemzett hiedelemmondákban a körvonalazott hiedelemkörökön túl, napjainkban és a közelmúltban ismertek-e még tevékeny rontókat, boszorkányokat; ha igen, igénybe vették-e, felhasználták-e erejüket, segítségüket; ez esetben mik voltak a leggyakrabban végrehajtott cselekedetek, hogyan viszonozták azokat; s az ilyen személyek hogyan illeszkedtek be a falu társadalmába. Gyűjtéseink nyomán megállapíthatjuk, hogy Dobozon a közelmúltban igen sok tevékeny, rontani tudó személyt ismertek. Az elbeszélésekben számos esetben megnevezték a boszorkány hírében állókat. Nagy tejrontó hírében állott Kanalas Julis, Virág Erzsébet, Borsos Zsófi, Cseppentő Róza, Péter Sándorné. Kásánét, Buzinét, Viszket Sárint, Kantai Esztert, Sass Erzsókot meg úgy emlegették, hogy: „nagyon tudnak összeadni, meg szétszedni, egymásnak szánt cselédeket megrontani". Sas Rébékről meg Csordás Rózáról az a hír járta, hogy „nem jó haragba lenni velük, mer' könnyen felszedik az ember lábanyomát". Boszorkány hírében állott még Pállné, Lőrincné Kovács P. Róza, Komlóssiné és Nagy Sándorné is. A felsorolt asszonyok hírhedt személyek voltak a faluban, mindenki tudott ilyen vagy olyan viselt dolgukról. A hiedelemmondákból viszszakövetkeztethetünk, hogy tevékenységük miben nyilvánult meg. Leggyakoribb a tejrontás, ill. tehén hasznának az elvétele, a másik az emberrontás, a harmadik a többi kártétel és a másoknak ártó egyéb cselekedetek végrehajtása. Nézzük meg elsőnek a tejrontás kiváltó okát, leggyakoribb eseteit és a tej visszaszerzésének módjait. A tehén a paraszti gazdaság egyik legféltettebb kincse, mivel a legnagyobb ínség idején is biztosítja a mindennapi táplálékot. A napi tejhozam biztosítása tehát mindennél fontosabb. Ennek elmaradása esetén valamelyik haragosukra vagy mindjárt a boszorkányra hárítják a felelősséget, és tudós asszony hírében álló személyhez fordulnak segítségért. A tej elvételének sok változata ismeretes: meghúzgálták a csécsit, visszajárul simogatták, észrevétlenül megfejték, farukra kenték a lopva kifejt tejet, meg^ szopták, felvették a tehén friss lábnyomát stb. A visszaszerzés két motívumból áll: az eljáráshoz szükséges előkészületből és a rontó megbüntetéséből, ami azon a hiedelmen alapszik, hogy a tehén valamilyen váladékával (tej, véres 703