A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Cs. Tábori Hajnalka: A hiedelemtörténetek változása egy tiszántúli falu közösségének tudatában

túlnyomó többsége táplálkozik, a néphit nem stabil, változatlan tényező. Egyes elemei elhalványulnak, mások megváltoznak, újak keletkeznek. Az azonos alapfunkciójú személyek és lények „cselekvési körei" éppen az alapfunkció hasonlósága miatt átcsaphatnak egymásba.

13 De a motívumok vándorlása egyben a hiedelem romlását, a végrehajtott cselekedetek intenzitásának csökkenését, elszürkülését és esetlegessé válását jelenti. Gyakori cselekedetük a boszorkányoknak a rontó szándékból történt állat alakká válás, vagyis magukat és más személyeket állattá változtatni tudás képessége. Ez a hiedelem az alapja Arany János Vörös Rébék című balladájának is, vagyis a nagyszalontai boszorkány hírében álló asszony is rendelkezett az átváltozás - a balladában varjúvá válás - képességével. Dobozon a boszorkányoknak állat alakban való előfordulásáról minden adatközlő tudott, némelyikük több történetet is. Leggyakoribb a fekete macskává történt átváltozás, de előfordult a kutya, a ló, a kecske, a vadliba, a fazék és a furkó is. Láthatjuk, hogy a boszorkány megváltozott alakban történő megjelenési formája igen széles körű. Lehet élőlény (valamilyen állat) és élettelen tárgy is. Ez utóbbi különösen érdekes, mert az átvételi mágiára kell gondolnunk, arra ugyanis, hogy „a dolgok amelyek egyszer kapcsolatban állottak egymással, továbbra is hatnak egymásra a távolból, még akkor is, ha a fizikai kapcsolat megszűnt közöttük".

14 Arról van szó, hogy a baj betegség elhárításának egyik gyakori formája, hogy a károsultak, vagy a beteg hozzátartozói kilencféle terményből kilencféle főzetet főztek, azzal a beteg testrészt bekenték, aztán az egészet a fazékkal együtt kitették a keresztútra. A gyakorlat szerint aki belelépett, vagy hozzáért, arra ment át a betegség. A fazék tehát egy idő után rosszat, a rontást jelentette, amitől óvakodni kell. Az ilyen akciónak a végrehajtója általában boszorkány, vagy annak tartott személy volt, így tehát egy idő után a fazekat átvitel útján a rontó, a boszorkány egyik megjelenési formájának kezdték tartani. Igazolni látszik ezt a boszorkányra alkalmazott vín fazík gúnynév használata is. Az átváltozás módjáról is bőséges ismeretünk van. A doboziak elképzelése szerint az állat alakban járó boszorkány olyan alakú, mint egy négykézlábra ereszkedett ember, aki valamilyen állat fejet visel. Az egyik monda részletesen beszél az átalakulás tényéről: „Az ajaki pusztát is egy boszorkányról neveztik el Ajaknak. Mer vót ott egy gulyás, aki eccer a szalonnát sütötte a tűz mellett. Ahogy ott üldögélt, forgatta a nyársat, eccer csak láttya ám, hogy egy macska ül vele szemben, és a macskának olyan furcsán kezd nőni a feje. Má' akkora lett, mint egy gyerke, de az ajka még mindig csak nőtt. Olyan lett, mint kit lángos. Hij, az annyát! - gondolta a gujás, - itt még valami gonosz fog törtínni . . . avval szíp lassan átvette a balkezibe a nyársat a forró szalonnával, aztán hirtelen ugy vissza kízzel a macska pofájába vágta. Rettentő nagy kalamajka lett. A macska felugrott. Csúnyán nyávogni kezdett, ide-oda szaladgált, asztán emberi hangon megszólalt: Szerencsíd, hogy balkízzel vetetted rám! Most má' nem vihetlek magammal, de máskor nem menekülsz! Azzal elszalatt, de mán akkor olyan nagy vót, mint egy bornyu. De az öreg gulyás nem félt egyedül máskor sem, mert neki is megvót a tudománya az ilyen fílík ellen." (Juhász József 64 é.) Egy másik történetben arra találunk adatot, hogy a rontó állat alakját is 13 Körner i. m. Ethn. LXXXVIII. évf. (1967) 281. 14 Fräser, J. G.; Az aranyág. (Budapest, 1965) 25. 701