A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Cs. Tábori Hajnalka: A hiedelemtörténetek változása egy tiszántúli falu közösségének tudatában

п. Elemzés Anyagunkkal kapcsolatban első és legfontosabb feladat a műfaji meghatározás, azt követően pedig a tartalmi, formai jegyek, összefüggések vizsgálata. Történeteinket hiedelemmondáknak, hiedelemtörténeteknek nevezzük, bár meg kell mondani, hogy nem minden esetben állnak olyan folklorizációs szinten, hogy valamennyit egységes műfaji kategóriába lehessen sorolni. Sok esetben a folklorizációnak igen alacsony fokát képviselik, inkább csak egyszerű közlések, elmondások, tehát nem tekinthetjük őket népköltészeti alkotásoknak.

4 Mégis ez a megjelölés a legmegfelelőbb, mivel legtöbbjük kimeríti a hiedelemmonda alapvető definícióját, miszerint „a hiedelemmonda rövid, rendszerint egy epizódú prózai elbeszélés valamiféle természetfeletti élményről, amely személyes elemeket is tartalmaz."

5 A hiedelemtörténet lényeyében szinonim a hiedelemmonda megnevezéssel, használatával arra kívánunk utalni, hogy a hiedelemmondán mint műfaji kategórián belül, sokszor a fejlődés legalacsonyabb fokán álló műfaji minőséggel, a memorattal találkozunk. Történeteinkben sok esetben az adatközlők pusztán személyes tapasztalataikat mondják el. Természetesen ez a közlés magában hordozza annak a lehetőségét, hogy többször elmondva általánosabbá váljon, formálódjon, csiszolódjon, egy új elbeszélő közlésében pedig a lényegtelen jegyek elhagyásával fabulattá váljon. Természetesen anyagunkban szép számban találunk fabulátokat (általánossá, vált memoratokat) is, hiszen ,,a memoratok a sokszori elmondás során condified - dé, általános érvényűvé, általánosan meghatározottá igyekszenek válni. Fokozatosan elhagyják a személyes élmény jelleget, a személy, a hely pontos megjelölését, megváltozik funkciójuk a puszta közléstől a szórakoztatás irányába.

6 Tehát a közreadott anyagban találunk elmondást, közlést, memoratot, íábulatot és hiedelemmondát. Az első kettőt nem, csak a három utóbbit jellemzi a dramatikus előadásmód, a feszültségteremtés. A mesélő sokszor nemcsak elmondta, hanem valósággal eljátszotta az eseményt. Azt is sokszor tapasztaltam, hogy az adatközlők bár kívülállókként kezdték a történetet, egy-egy drámai helyzetben egyes szám első személyre váltottak s mintha maguk lettek volna az esemény szereplői úgy mondták tovább a történetet. A bevezetőben említettem, hogy a dobozi hiedelemben bőséges anyagot találtam a táltosra, garabonciásra, és más emberfeletti erejű személyre is. Az emberfeletti erejű személyek közül számszerű kimutatás alapján a boszorkány alakja köré fűződik a legtöbb hiedelem, az ossz hiedelemmondának mintegy 50-60 százaléka. Ez a szám nem meglepő, hiszen másutt szintén magas az előfordulási számuk. Inkább az a meglepő, hogy bizonyos természetfeletti lényekhez fűződő mondai anyagot egyáltalán nem találtam. Senki sem tudott pl. vadleányról, szépasszonyról stb. 1. Vizsgáljuk meg, hogy hogyan változott a boszorkányság fogalma és 3 Nem valószínű, hogy a középkori boszorkányság egyik jellemzőjének (a boszorkányorgiának) lenne a továbbélése, mert nem mulatozásról, hím boszorkányokkal való fajtalankodásról van szó, hanem verekedésről. 4 Lásd erről Dobos i. m. Ethn. LXXXI. évf. (1970) 99. 5 L. Bodker: Folk Literature (Copenhagen, 1965) 225. és W-E. Peuckert: Deutsches Volksturm in Märchen und Sage (Berlin, 1938) 88. 697