A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)
Néprajz - Módy Gyorgy: Néphagyomány és helytörténet
látott egyse semmit. Elmentem a nénémhe, neki vót egy első gyereke, de az burokba született, megpróbálom ászt. És meglátott mindent. Nem tudtuk eltenni a pízt, akárhová tettük mindig megtanáta, és megmonta. Megpróbáltuk findzsa alá tenni, 15-20 findzsa alá, mindet meglátta, pontosan még ászt is, hogy a sas van felül vagy a korona. Három lípísre állt hozzám. Kivittük a temetőbe, níszte a sírhantokat és monta hogy mékbe mijén koporsó van, kik, fekete, hány halott. Az egyiknél meghökkent. Többet nem gyütt velünk. Megirtózott és nem gyütt többé. Ászt monta, fiit. Onnan elmentünk haza, elmentünk munkára, eltelt az idő. Egy év múlva fírhe ment és kírt bennünket, hogy mosmá jön, mennyünk akárhova. Tanátam az úton mikor gyüttem az elzárásból, kinn laktak a tanyán. Gyütt velünk, nem fiit. Megpróbáltuk ekkor de nem látott semmit. Egy marik fődet rálöktünk egy pengősre még ászt sem látta meg. Erre meghökkentünk, elmentünk a tudós bábaasszonyho. Mir nem láttya, akkor meg látta. Ászt monta a tudósasszony, bizon fijam ez így van. Amikor a farkashájog rágyün a szemire addig meglát mindent, ami a fődbe van. És ászt nem tuggyuk, hogy kilenc napig vagy huszonegy napig van a szemin. Addig láttya meg csak, azután nem. Ezt én se merem mondani, hogy többször is rágyün a szemire, vagycsak úgy mint a hódkóros, úgy születnek. * A negyedik történet különösen jól rávilágít arra, hogy a valós helyzetek milyen mélyen gyökereznek a néphiedelem hagyományrendszerében. Egy bizonyos ponton túljutva a valóságmag a hiedelemvilág szférájába kerül. Helytől, időtől, egyéntől elszakadva nagyszámú magyar és európai párhuzammal az egyetemes néphagyományba kapcsolható. Ezt az elbeszélést csak a létező személyek, a konkrét hely kapcsolják a valósághoz. Tulajdonképpen a kincsmondák egyik érdekes variánsa ez, amelyet Balogh Sándor szépen megformált történetként ad elő. A kincsszerzés fontos elemeit figyelhetjük meg Balogh Sándor történetében. A kincsről álom révén szerez tudomást az elbeszélő. Ez adja az indítékot arra, hogy az álmában megjelölt helyen kutasson a kincs után. A kincskeresésben a megálmodás motívuma széles körben ismeretes a magyar és az európai néphagyományban. 3 ' A földbe rejtett kinccsel kapcsolatos történetek legtöbbjében a kincs időnként tisztul, lángot vet. A „kiválasztott" személy ezt észleli, s vagy maga fog a kincs kiásásához, vagy az álmodás nyomán mások kísérlik meg a kincs megszerzését. Rendkívül figyelemre méltó okleveles példát közöl idevonatkozóan Takács Lajos 1759-ből, amely szerint hivatalos vizsgálatot folytattak Zalaváron egy Balogh-féléhez hasonló pénzásási ügyben. Meglepő, hogy a műveltebb emberek is hitelt adtak a földberejtett kincsről szóló mondáknak, a lángot vető, tisztuló pénz hiedelmének. Az elrejtett kincsre vonatkozó népi hiedelmek és maga a „kincskeresés" a XVIII. században is annyira elterjedt volt, hogy amint Kilián István kutatása nyomán tudjuk - alapjául szolgált egy már erőteljesen szatirikus élű erdélyi jezsuita iskolai komédiának, melyet 1767-ben Sá37 Handwörterbuch des deutschen Aberglaubens, VII. (Berlin, Leipzig, 1935/1936) 10021015.; Bán'Aladár: A kincskeresés a néphitben. Ethn. XXVI. évf. (1915) 30.; uő.: Kincskeresők Finnországban. Ethn. XXIII. évf. (1912) 250. 671
