A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Nagy Olga: Archaikus világkép és mese-hagyományozás

el. Mindenki mesehallgató és egyben mesemondó is. Még nincs kialakulva az igény a mesemondás bizonyos módon, vagy bizonyos ízlést kielégítő formája iránt. Nincs „jó" és „jobb" mesemondás. Csak mesemondás van. Mivel az mindenkié még, ezért nem is igényelhetik azt, hogy valaki különlegesen tudjon mesélni. Lehet-e mégis mesének tekinteni e laza összefűzésű, majdnem hiedelemtörténeteket? Igen, mert van egy bizonyos „hős", akinek a nyakába varrják a különböző hiedelemtörténeteket. Van bizonyos szüzséje, van kezdete, lefolyása és vége. Természetesen az egyes epizódok nem úgy akaszkodnak egymásba, mint egy jól járó gépezet alkatrészei, a mese fonalát bárhol el lehet szakítani és újból összebogozni. A mesék éppen ezért tipologizálhatatlanok, noha jól felismerhetőek a cselekményt alkotó egyes motívumok. S hogy bizonyos tudatszinten nincs szigorú mezsgye a monda és a „magasabb rangba" jutott mese között, azt illusztrálják gazdagon a Berze-féle katalógus egy típusba terelt variánsai, egyesek monda-, mások mesei kicsengésűek. A valóság a tudat szerint mindkét esetet produkálhatja. De a még csak hiedelem-mondákban is benne lappang a mesei lehetőség. Van-e jogunk meséknek tekintenünk ezeket a műfajilag kezdetlegesebb szerkezeteket? Nem kell-e inkább hiedelemtörténeteknek tekintenünk? A kérdést a népi valóság és a gyakorlat mindegyre felveti. Dobos Ilona utal nem egy mesetípusra Berze mesekatalógusából, amelyeket „nehéz megkülönböztetni a hiedelem-történetektől. . ." Ilyenek a Megpatkolt boszorkány (BN 335**), A váltott gyermek (BN 367*), Akasztott ember mája (BN. 366*); (Dobos: 127). Ide sorolja még a Vasfejű farkas (Bn. 347*) című típust is, holott utóbbinak szerkezete magasabbrendű, több epizódos és a variánsok kicsengése is nem mondai, hanem mesei. Ám elvileg a fenti három típus is könnyen elképzelhető olyan variánsok jelentkezésében, amelyekben egyetlen odatoldott elem a mondai szférából a meséibe emeli a szerkezetet, azáltal, hogy optimista kifejléssel oldja meg, vagy más mesei epizód hozzáadásával elmossa a mondára emlékeztető vonásokat. Ilyenre jó példa éppen a Halálvőlegény (BN. 365/c típus, amelynek változatai hol tiszta hiedelemtörténet formáját mutatják fel, hol pedig meséivé szelídülnek és szépülnek meg, mesei kifejléssel gazdagodnak; a harmadik epizód nem a monda tragikus végével, de ugyancsak mágikus módon való szabadóulással végződik. Vagy a mese kapcsolódik más mesetípussal. Szép példája ennek az a görgényüvegcsűri cigánymese [Mg. 1554 I b-II a lelt. számú], amelyben a mondai módon eltemetett lány teteméből virág nő, azt hazaviszi a király és abból feltámad a királylány (Ath. 407). A mese első részének borzalmat sugalló atmoszférája teljesen elmosódik a harmadik derűs kicsengése folytán. Királyné lesz és boldogan él. A kifejlés emlékeztet az Ath. 408, VI. epizódjára, amely szerint a hősnő emberi alakot ölt fel időnként és eszik, rendez a szobájában stb. Vagy kitagadnók a mesetípusból azt a variánst, amely a gyűjtés során mondaként szerepelt (Ethn. 37:126), s amelyet Kovács Ágnes a magyar népmesekatalógus munkálatai során javasolt a BM. 819* típusszámmal megjelölt felvétele közé. [Kovács: 184]. Holott a néhány soros, vázlatos történet a szerencsés Hetesi kocsisról, akinek lovai maguktól megtisztultak, mint szerkezet is a legalacsonyabb formát mutatja fel, egyetlen motívumból áll, de mesei derűs kicsengéssel. Nos ugyanezt lehetne könnyűszerrel mesetöredéknek tekinteni, még pontosabban egy vértelenül, tehetségtelenül előadott variánsnak, olyannak, amelyeket ezrével gyűjthetünk, főleg olyan területről, amely már 629