A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Szathmári Ibolya: Lakodalmi szokások Hajdúszováton

megrendezte a vacsorát. A menyasszonyos ház a fiatal pár nélkül ünnepelt. A koszorúslányok és a menyasszony násznagya a vőlegényes háznál volt. Mind­két helyen külön fogadtak zenészt is. Éjjel két órakor a menyasszonyos háztól a fiatalok és a menyasszony szülei elindultak a kontyolásra. Apró tésztát vit­tek magukkal. Az öregek a menyasszonyos háznál maradtak, ahol a házigazda szerepét az öregszülők vagy a menyasszony nagynénje vette át. Akik átmentek a vőlegényes házhoz, a kontyolás után is ott maradtak. Külön lakodalomra ak­kor került sor, ha a szülők nem tudtak megegyezni abban, hogy mennyi ven­déget hívjanak vacsorára. A vőlegényes ház - mivel ő rendezte a vacsorát ­megmondta, hogy mennyi vendéget fogad a menyasszony részéről. Ha a meny­asszonyos ház több vendéget akart hívni, maga rendezte meg a vacsorát. Nem tette ki magát annak, hogy a vőlegényes ház által előre meghatározott létszám felett érkező vendégeket ne lássák szívesen. „Ne számolják be az én hérisze­met!" (Bak Józsefné 66 éves.) Az ifjú pár nem nagyon örült ennek a külön 9. kép. Menyasszony és vőlegény 1965-ben 607

Next

/
Oldalképek
Tartalom