A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Szathmári Ibolya: Lakodalmi szokások Hajdúszováton

szonyát, ajándékba virágot, cukrot vitt neki. Sokszor így viccelődtek a menyasszonynál szülei és testvérei: „Meg ne edd a cukrát, mert hátha megétet" (Sain Balázs 74 éves). A vőlegényt megkínálták tésztával, borral, esetleg vacsorával is. Az eljegyzés után már többször hagyták magukra a fiatalokat, mint az udvarlás időszakában. A mátkaságnak nem volt külön ismertető jele. A jegyességet csak a gyűrű mutatta, amit az esküvőig a jobb kézen viseltek a fiatalok. A várakozási időben a jegyespár együtt ment szórakozni, de sem a lány, sem a fiú nem különült el barátaitól, barátnőitől. A várakozási idő napjainkig különböző időtartamú lehet. Ma a vőlegény gyakrabban meglátogatja menyasszonyát, mint korábban. Barátaiktól, barátnőiktől is egyre inkább elmaradnak. Iratkozás, hirdetés Az esküvő előtt három héttel a fiatalok elmentek iratkozni. Az 1880-as évektől kezdve a községházán, a jegyzőnél történt az iratkozás. A fiatalok ünnepélyesen felöltözve egyedül mentek a jegyzőhöz bejelenteni házassági szándékukat. Az esküvőig a községháza folyosóján a hirdetőtáblára volt kirakva a házasulandók neve. A jegyzőnek rojtos törölközőt, bort, kalácsot vittek az iratkozásért. A községháza után a fiatalok az egyházi hivatalba mentek, ahol szintén bejelentkeztek. A pap az esküvő előtti három vasárnap a templomi istentisztelet után kihirdette a fiatalok házasságkötési szándékát. Utolsó hirdetésre a papnak is vittek ajándékot (törölközőt, bort, kalácsot). Voltak fiatalok, akik nem tartottak igényt a hirdetésre. Ilyenkor meg kellett szerezniük az alispáni engedélyt, a dispenzációt, ami felmentett a háromszori hirdetés alól. A dispenzációt, amiért külön fizetni kellett, azok vették igénybe, akik nem akarták, hogy három héten át elhangozzék nevük a templomban vagy kint függjön a községháza hirdetőtábláján. Általában a módosabb családok éltek ezzel a lehetőséggel olyan esetben, ha egy gazdagabb lány és szegényebb fiú vagy szegényebb lány és gazdagabb fiú kötött házasságot. A család szégyellte a házasságot, de a hirdetés elmaradása ellenére az egész falu tudott róla. Dispenzációval esküdtek meg olyan esetben is, ha „sürgős" volt az esküvő, mert a lány teherbe esett. Az iratkozás és hirdetés célja az 1930-as évekig tudatosan az volt, hogy ha valakinek erkölcsi vagy bármilyen más kifogása volt a fiatalok házasságkötése ellen, azt bejelenthette, megmondhatta és a házasságot megakadályozhatta. Erre azonban nem volt példa, ami azzal magyarázható, hogy mire iratkozásra, hirdetésre került sor, az ilyen természetű dolgaikat a fiatalok elrendezték. Ha pl. a fiúnak vagy lánynak viszonya volt más valakivel, esetleg törvénytelen gyermeke is volt, a sértetteket akkorra lefizették, kifizették, hogy ne háborgathassa és akadályozhassa a kötendő házasságot. Ilyen eset az 19001940-es évekig nyolc-tíz is előfordult, főként gazdafiúk és cselédlányok között. Az iratkozás és hirdetés az 1930-as évektől az 1940-es évek közepéig már csak formális volt. A fiatalok „megszokásból" mentek iratkozni. Célját, tartalmát nem ismerték, nem is kutatták. 583