A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)
Néprajz - Bencsik János: Adatok a népi építkezés ismeretéhez a Közép-Tisza vidékéről
árvíz pusztításainak. A vályogfalú kunyhók egy része is az ágasfás tetőszerkezetet őrzi, amelyekben az ágasfát az ollótalpak pótolják. Ilyen építmények a lyukashalmi szőlőskertben a leggyakoribbak. A szőlőbeli kunyhók így rokonságot mutatnak a határbeli, más funkciójú kezdetleges építményekkel, a pásztorok, a halászok, a méhészek és a mezei kerülők (csőszök) ideiglenes hajlékaival. Nevük (kunyhó) is ezekkel az építményekkel való rokonságukat mutatja. Másrészt azonban e tény arról árulkodik, hogy területünkön nincs ősi, hagyományos szőlőkultúra, így is bizonyítható, hogy a szőlőművelés mindössze egy évszázados. Külön kell választanunk az Irigylihen gyakori egyosztatú, ácsolt tetőszerkezetű, csapott végű építményeket, mert ezek morfológiai elődei a gazdasági udvarokban levő magtárak, sütőházak, nyárikonyhák. Sőt ehhez hasonló kisólakat és nagyólakat találhatunk ma is a faluban. Ároktőn a felsorolt gazdasági építmények bár egy- és kétosztatúak lehetnek, de építőanyaguk, tetőszerkezetük teljesen megegyezik a tanulmányozott és leírt kunyhókéval. Esetükben az előtornácok is arra utalnak, hogy azok szerkezetében és szerepében a hagyományos lakóházak és más gazdasági építmények egyes elemei élnek tovább. Kunyhó elnevezésük pedig Ároktőn is a nagymúltú szőlőkultúra hiányára utal. Ezekben az egyosztatú, kezdetleges tüzelőberendezéssel ellátott kunyhókban tehát a XIX. század elején még általánosnak tekinthető épületszerkezet és berendezés elemeit tanulmányozhattuk. Az alacsony sárpadka, mint ülő (ülcsik) és fekvő alkalmatosság, a legősibb bútorunk, amely a füstös helyiségek emlékét őrzi. A főzésre használt függesztett vasfazék általános alkalmazása pedig becses adalékul szolgál a hagyományos főzés ismeretéhez, amelyről Dám László írt, a már idézett tanulmányában összehasonlító gondolatokat. 23 Ugyancsak a legősibb tűzhelyet, a sima földre rakott tüzet is megtalálhatjuk egyik-másik kunyhóban. A fejlődés következő lépcsőfoka is tanulmányozható itt, éspedig a középtűzpadkás tűzhelyek, amelyek az alföldi háztípus tűzhelyével vannak rokonságban. E tűzhelyek állapotának archaikus jellegét csak kiemeli az, hogy a legtöbb épületben nincs füstelvezető szerkezet. A világítási funkcióval nem rendelkező „ablakok" a földfeletti építmények ősi füsttelenítéséhez is figyelemre méltó párhuzamok. 23 Dám László: A hajdúböszörményi szőlők népi építkezése, i. m. 64. 36*
