A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Bencsik János: Adatok a népi építkezés ismeretéhez a Közép-Tisza vidékéről

Az árvízmentes határrészeken, az Irigyliben és a Lyukashalmon levő szőlőskertekben a kunyhók többsége vályogból készült. E zárt kertekben az építmények kivétel nélkül a parcellák dűlőre járó végein, e célra kihagyott füves térségen állanak. Ároktőn nagyjából azonosan, Tiszacsegén többé-kevésbé egy sorban, de rendszertelenül tájoltan épültek. Fundamentum nélkül, az előre elegyengetett és kimért talajra vályogból rakták a falakat. Építési módjuk azonos volt a lakóházaknál alkalmazott falrakási, tapasztási eljárással.

20 Még a vályog sorok közé használt nád kötéseket is megtalálhatjuk. Ez a vályogfalú, téglalap alakú épület fedése Tiszacsegén úgy történt, hogy a tálakra ollótalpakom. (a szelemen tartó helyettesítő, ácsolt szarufapár) nyugvó, szelemenes nyeregtetőt kötöttek. Faanyaga igénytelen, szerkezete pedig megegyezik a már leírt tetőtípussal. Tetőfedő anyagként a nádon, a gyékényen kívül mind inkább elterjed a cserép. A nyeregtetős kunyhók mellett még a Lyukashalmi szőlőskertben is találtunk egy mindkét végén csapott, ácsolt tetejű kunyhót, amely típus Ároktőn, az Irigyliben általánosan elterjedt volt. Adatközlőim szerint ez a típus a XX. század elején még sűrűbben előfordult a tiszacsegei szőlőskertben is. A csapott végű, ácsolt tetőt úgy állították a falakra, hogy a nagyjából négyzetes méretű kunyhó falaira először sárgerendát fektettek, a sarkaitól pedig egy-egy szarufa futott fel a sátoralakú tető két csúcsához oly módon, hogy a két középső szarufa köze nyeregtető maradt. Ebből következik, hogy a sarokszorufákhoz pótszarufákat csapoltak, míg a két belső szarufa egymáshoz 20 A vályogfalú, ágasfás tetőszerkezetű lakóházak építkezéséhez lásd: Bencsik János: A tiszacsegei ház és porta с tanulmányát. Déri Múzeum Évkönyve (Debrecen, 1962.) 1960-61. 205-213. 551