A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Varga Gyula: Az érmelléki szőlőkultúra

<lón átvetve lassan leeresztették a lépcsőkön. Egy ember a hordó előtt állott, egy a két kötél közt s a többiek a két kötél végét fogták. Nagyobb hordókat úgy eresztettek le, hogy a hordón átvett kötelek végét még felül is az ajtó elé felkötött keresztfán egyszer átcsavarták, hogy a köteleknek nagyobb súrlódása legyen. A különösen meredek pincébe való leeresztés elég sok balesettel járt. A kisebb lejtésű hegybe vájt pincékbe a hordók leeresztése sokkal könnyebb feladat volt. A szőlőszedők a szőlőből a késő délutáni órákban hazamentek, otthon megmosakodtak, elvégezték saját háztáji munkájukat s csak azután mentek a gazdához vacsorázni. Sokan, akik messzebb laktak, gyakran már el se mentek a vacsorára. A vacsora csendben, zajtalanul folyt s ha több napig tartott a szüret, másnap hasonlóan folytatódott, bár elég gyakori jelenség volt, hogy másnapra a szőlőszedők némileg cserélődtek, hiszen gyakran több helyre is hivatalosak voltak egyszerre s ilyenkor úgy osztották be, hogy egyik nap egyik, másik nap másik helyre mentek. A férfiak egy része haza se ment a kertből, hanem a déli juhoskása maradékot ették meg s rendszerint a késő éjszakai órákig préselgettek, vagy éppen szórakoztak. Az ilyen férfitársaságokban néha vaskos tréfákra, drasztikus játékokra is sor került. A nagyszüret két-három napig, bő termés, vagy rossz idő esetén egy hétig is eltartott. Befejezését már nem sürgették, hiszen szüret után a szőlőskert felszabadult, tehát itt nappal bárki tallózhatott, olyan is, akinek nem volt szőlője. Éjszakára azonban csak azok maradhattak, akiknek szőlőjük, pajtájuk vagy pincéjük volt. A szürethez kapcsolódott még az évenként megrendezett szüreti bál. Eredete ismeretlen. Elképzelhető, hogy vidékünkön is abból a szokásból alakult ki, amikor a földesúri szőlők tulajdonosai a szüret befejezése után a szüretelöknek bált adtak s a bálozókat (a szőlőmunkásokat) megjutalmazták. A mai hagyományok mindenütt a paraszti szőlőskertekhez kötődnek. Rendezői a kertgazdaságok, esetleg valamelyik községi társadalmi testület (tűzoltók, egyletek stb.). A bál maga eléggé ismert formák közt zajlott le.

81 Vidékünkön is tartottak felvonulásokat, melyeken meghívták a falu népét a bálra. A felvonuláson, ökrös és lovas szekereken részt vettek a díszmagyarba öltözött csőszleányok, csőszfiúk, a bál rendezői, tréfás alakok („Kohn és Klein kvarckereskedők", maskarák, bohócok, maga a kikiáltó dobos), és végül a zenészek. A felvonulásba szinte az egész falu népe bekapcsolódik, részben mint nézők, részben mint szereplők, hiszen bizonyos tréfás játékokba a felvonulók igyekeznek másokat is bevonni. (Pl. Kohn és Klein, a maskarába öltözött két kereskedő, aki szamárfogatán a menet elején haladt, több házba betért és ott a gazdával alkudozni kezdett az évi termésére, néha ráadásul a leányát is kérve.) Magát a bált arra alkalmas helyiségben a szüret után két-három héttel tartották, mikorra már a bor kiforrott. A mennyezetet szőlőfürtökkel teleaggatták, közöttük selyempapírba csomagolva egy-egy almát, diót vagy tréfaképpen vereshagymát, krumplit is felakasztottak. A bál 7-8 óra körül kezdődött s éjfél után szabad volt a szőlőlopás. Egy idősebb férfit, rendszerint a pénztárost felkérték bírónak, a pásztorfiúk lettek a csendőrök, akik a leányoknak segédkeztek a tolvajokat megfogni, de a pásztorleányok (egyes helyeken csőszök) feladata volt, hogy a tolvajokat elfogják. Az elfogott tolvajt aztán a leány a bíró elé vitte, 81 Madár assy László, 1929. 518