A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Varga Gyula: Az érmelléki szőlőkultúra

Ian vesszőket ültetnek. Már itt meg kell jegyeznünk, hogy a szőlő telepítés minden mozzanatát férfiak végezték. Telepítés előtt előbb a talajt alkalmassá kellett tenni a szőlő kiültetésére. Ha már korábban is szőlő volt a betelepítendő területen, akkor előbb a szőlő maradványait gondosan, ásóval kiirtották, majd a földet mélyen felszántották. Az új földet is meg kellett tisztítani a gyomoktól, a bozóttól, a kisebb halmokat, mélyedéseket elegyengették. Emberemlékezet óta a talajt kb. 60-80 cm mélyen meg is forgatták (A rigolirozást a tájon ligorilozás-nák mondják). A forgatást ősszel vagy télen végezték. A szőlőnyilason keresztbe árkot ástak s az egymás után következő árkok földjét a másik árokba átforgatták, ügyelve arra, hogy a felső talaj alulra, az alsó felülre kerüljön. Közben a talajt mindenféle szeméttől, gyomtól, fatuskótól, gyökérmaradványtól megtisztították. Forgatás után a földet legalább egy-két hónapig ülepedni hagyták. Ezért az is előfordult, hogy már előző évben megforgatták a földet s egy évig ugarnak hagyták, de ilyenkor is kapálták, gyomtalanították. (Bár a frissen forgatott földben kevésbé sarjadt ki a gyom. Telepítés előtt a sorok helyét a nyilason előre kijelölték. A sorok a nyilas hosszában, a dűlőútra merőlegesen haladtak. Az egyes sorok távolságát egy jó nagy lépésben mérték ki (kb. 100 cm.) A korai telepítéseknél még nem minden esetben alkalmaztak zsinórt, ezért előfordul, hogy a sorok nem pontosan egyenesek, hanem követik a nyilas formáját, hajlását. Ez különösen a hegyi szőllőkre jellemző, ahol a nyilasoknak a terepviszonyokhoz is alkalmazkodni kellett. De így van ez a dombos homoki szőlőkben is. Az újabb telepítésű szőlőkben minden esetben zsinórt alkalmaztak, ezért a sorok, ha nem is mindig nyílegyenesek, de szabályosak. Ha szakemberek vettek részt a telepítésnél, akkor minden esetben mérőfával mérték ki mind a sor, mind a tőtávolságokat. (A tőtávolságot egy jó lépésben, kb. 80 cm.-ben állapították meg). Az is előfordult, hogy a sorokat jelző zsinórra 80 cm.-ként kis színes rongydarabot kötöttek s ez jelölte a tövek helyét. A zsinórt aztán sorról sorra mindig előrébb helyezték, így lényegében négyzetes (kodrátos) elrendezést nyertek. Megjegyezzük, hogy ennek a szabályos beosztásnak régi szőlőkben már nyoma se maradt, hiszen a későbbi pótlásokal a szabályos tőtávolságok megbomlottak, csak a sorok maradtak meg. A parcellát, a nyilast hosszúságában két vagy három egységre, járásra osztották. A járásokat a nyilasokon keresztbe haladó utak, ösvények választották el. Az egyes szőlőnyilasok járásbeosztása nem volt egyenlő, így a járásokat elválasztó kereszt-utak a szomszédos szőlőkben nem estek egybe. Magát a telepítést ősszel, télen vagy kora tavasszal végezték. A gyökeres vesszőket - különösen a kötött talajú szőlőkben - legszívesebben előre kiásott, 60-70 cm mély gödrökbe ültették. A gödrök szélessége kb. egy ásónyomnyi, éppen csak, hogy a földet ki lehessen szedni. A gödör aljára legtöbbször, rendszerint már télen, kevés marha trágyát is tettek. A gyökeres vesszőket már ősszel ötvenes, százas csomókba kötözve pincében, homokba ágyazva helyezték el. Ültetés előtt minden szálat kézbe vettek, gyökereit megmetszették, hajtását egy szemre lemetszették, egyenként az előre megásott gödrökbe helyezték, majd sorba haladva a gödröket betemették, megtaposták s kis vesszőcskével megjelölték. Az elültetett vesszőnek csak a legfelső szemje maradt kint a földből. Később, igen gondosan, kézzel ezt is porhanyó földdel takarták be, becsirkézték. Homok-talajú szőlőkben a gyöke487