A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Varga Gyula: Az érmelléki szőlőkultúra

mányt szinte teljes egészében kipusztította, az újratelepítés pedig hosszú évtizedeket vett igénybe. Mire a szőlészet újra nekilendült volna, az első világháború s az azt követő trianoni békeszerződés következtében előállt új helyzet nem kedvezett az itteni szőlőkultúra rekonstrukciójának. Az érmeléki szőlők ezután mind kevesebb gazdasági jelentőséggel bírtak. Egyszerű kiegészítői lettek a parasztgazdaságoknak, mint az alföldi kis szőlőskertek. A termett borokat főként maguk a termelők fogyasztották el, vagy a környező falvak kocsmárosai vásárolták fel. A borivás itt különben meglehetősen nagy méreteket öltött. Nemcsak a társas összejöveteleken isznak bőségesen, hanem köznapi jelenség a kínálgatás, vendégeskedés szokása. Ha valaki rövid időre bemegy egy érmeléki házhoz, azt borral kínálják s dicsőségesnek tartják, ha sikerül részegségig leitatni. Ök maguk a napot borivással kezdik s naponta több liter bort elfogyasztanak, de a részeg embert megvetik, hitvány, gyenge embernek tartják. A hegy, a szőlő és a bor tehát hozzátartozik az érmeléki emberek életéhez. Bár megélhetésük alapja elsősorban nem a szőlő, hanem a földművelés és állattenyésztés volt, de a kertek megléte magát a gazdálkodást és főként az érmelékiek életformáját erősen befolyásolta; a szőlő szinte karakter meghatározó tényező volt. II. Szőlőművelés és borkészítés A szőlőművelésnek, éppen úgy, mint a gazdálkodás más ágazatainak, kialakultak az alap-periódusai. Ezek táji tényezőktől függetlenül, a növény élettani fejlődéstörténete során fejlődtek ki s a növény földrajzi terjeszkedése során mindenütt felismerhetők. A szőlőművelés alap-periódusai a következők: a telepítés (örökítés), a különböző talaj munkák (az ültetést előkészítő talajmunkák, a nyitás, a fedés és a kapálások), a metszés, a vessző- és a lombkialakítás nyári munkái (kötözés, tetejezés, kaccsolás), a szőlőindát tartó vázrendszer (karók, lugasok) elkészítése és gondozása, a kártevők elleni védekezés (permetezés), a talajerő pótlás (trágyázás), a szüret, a borkészítés és a bor kezelése. Az alapvető fázisok rendje, technikája azonban tájanként igen változatos volt s e változatosság a XVII. század óta szép számban megjelenő szőlészeti szakirodalom s a XIX. század közepe óta jelentkező szakoktatás dacára a leg1 utóbbi időkig megfigyelhető. A következőkben a bihari Érmellék paraszti szőlőművelési technikáját ismertetjük anélkül, hogy a más tájakkal való összevetést elvégeznénk.

62 Az érmelléki szőlőművelés technikáját először Bél Mátyás írta le 1728ban, kéziratban maradt munkájában.

63 Az igen aprólékos, részletekbe menő leírás azt bizonyítja, hogy a szerző közvetlen élményekkel rendelkezett az érmel62 Megjegyezzük, hogy az Érmeilék egyes községeiben is jelentős eltérések vannak. Sok a különbség az uradalmi és paraszti, a hegyi és síkvidéki, a kötött talajú és homoki szőlők müvelése között. Mi - terjedelmi okok miatt - a tájra általában jellemző, főbb vonásokat emeljük ki, melyek összekapcsolják az érmelléki, illetve tágabb értelemben a bihari borvidéket. Ezen belül is csak a paraszti szőlőművelésre irányítottuk figyelmünket. Az érmelléki szőlőmüvelés legközelebbi rokonságot az erdélyi, illetve az Arad megyei szőlőkultúrákkal mutat. V. ö.: Perecsényi Nagy László, Atsz. V. 1963, 153-176; Feyér Piroska, 1970. 19. 63 Bél Mátyás, 1728. II. rész. III-V, VII-XI. §. 485