A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Varga Gyula: Az érmelléki szőlőkultúra

padlástérnek kb, felét kitöltő szabadkéményt, pendelykéményt találunk, A tűzhely padkája földből készült és bemeszelték. Magassága általában 60-80 cm, szélessége kb, ugyanennyi, hosszúsága kb, 1 méter. Némelyik alatt tüzelőtartó lyukat képeztek ki (11. sz, kép.). Nagylétán a Pető Sándor pajtájában a nagyobb méretű tüzelőpadka mellett egy kisebet is találunk: 50 cm magas, 55 cm széles és 58 cm hosszú kiképzéssel. A gazda rendszerint ezen főz, míg a nagyobbat asztalnak használja (12. sz. kép.). A szabadkémény felső vége áttör a tetőn s a füstöt a tető oromzatánál valamivel magasabbra vezeti. A kémény oldala vessző vagy nádpaticsból készült, melynek a tetejére deszkából tetőt, cilindert csináltak azért, hogy az esőtől, hótól óvják, ugyanis a tapasztás nélküli kémény rendkívül tűzveszélyes. Főként a hegyi szőlőkben patics helyett egyszerű deszka kéményeket is találunk, sőt emlékezet szerint voltak olyan pajták, amelyeken nem is volt kivezető kémény, hanem a pitart nem padlásolták le és így a füst a padlástéren át szivároghatott ki, (A 9. sz. képen közölt pajta eredetileg ilyen szerkezetű volt. A képen látható tégla kéményt az 1920-as években készítették. L. 13. sz. kép a közölt pajta tüzelőjének rekonstruált rajza.) Az álmosdi, nagylétai szőlőskertben emlékeznek nádpatics kéményre is. A pitarban a tűzhely körül, főként a főzőpadkán a főzés múlt századi, vagy régebbi eszközeit találjuk. A közölt képekről is láthatjuk, hogy a nagylétai szőlőskertben a 84 esztendős Pető Sándor, a 75 éves Pongor Imre még kizárólagosan a háromlábú serpenyőben főz, s előbbi a múlt század elejéről származó cserép tányérokból eszik. De csaknem minden pajtában megtalálhatók a falusi háztartásokból már az első világháború után kiszorult fa sótartók, kanáltartók és egyéb konyhafelszerelések. A nyílt tűzhely nélkülözhetetlen kellékei a vasháromlábak. (Tűzikutyát már nem találtunk, de az öregek ismerik.) A tűzhelyen kívül a pitarban találjuk a különböző szüreti felszereléseket, kádakat, hordókat, prés-alkatrészeket, permetezőt és még sok más eszközt. A belső szoba sehol sem hasonlítható a legegyszerűbb falusi házakhoz sem. Csak egyetlen közös vonás figyelhető meg: mindenikben van valamilyen kezdetleges fekvőhely. Ez rendszerint a faluból kikopott ágy vagy dikó, némely helyen a földbe leásott cölöpökre épített kezdetleges fekvőhely. Az ágy sehol sincs bevetve, csak néhány ócska pokrócdarab, bunda teszi kényelmesebbé. A nagylétai Pongor Imre itt tartja pl. fekete gubáját, mely ma már igen ritka viseletdarab s a faluban sehol sem található meg. A szoba-részben kemence, vagy más tüzelő eredetileg sehol sem volt. Néhol ide helyezik el az asztalt s pár ócska szék is bekerül az asztal mellé. Az asztalon vagy mellette ócska petróleumlámpa, 15-20 évvel ezelőtt még olajmécses adta a világosságot. Első szemléletre feltűnő, hogy ezek a pajták nem lakóház funkciót töltöttek be, hanem elsősorban lomtárak, ahol a felszerelést tárolják, s csak másodlagosan szolgálnak emberi menedékül. Ezt bizonyítják a tenyérnyi, sok helyen a falba beépített, tehát kinyithatatlan ablakok. A konyhára rendszerint egyáltalán nem, a szobára egy-két ablakot készítettek, melyet kívül deszka zsaluval is be lehet fedni. (14. sz. kép.) E pajtatípusok rendszerint háttal állnak az útra, tehát eléjük a szőlőre néz. Elég gyakoriak azonban az útra véggel elhelyezett pajták is, melyek így a falusi portaelrendezéshez hasonlítanak. E régi típusú kétosztatú pajtákat eredetileg tornác nélkül építették. Ma azonban ilyet már csak igen keveset lehet látni (ilyen a 9. sz, képen látható pajta), gyakoribbak a 3-4 faoszloppal ellátott tornácos pajták. (15. sz. kép.) A nagylétai szőlőskertben érdekes jelenség, hogy a tornác egyik végét néha el29 Déri Múzeum 449