A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Történelem - Ormosi László: Debrecen árkon belüli utcanévváltozásai 1945-ig

A XVIII. században terjed el az egyes utcák kettős névhasználata, vagyis „nagy" és „kis" jelzővel való jelölése: Kismester - Nagymester, Kispéteriia Nagypéteríia, Kiscegléd - Nagycegléd, Kisvárad - Nagyvárad, Kisvarga Nagyvarga, Kishatvan - Nagyhatvan, Kismiklós - Nagymiklós utcák. Ebből a századból származik a Lóvásár mint utcanév (Rákóczi u.), a Pereces u. vagy Pereces köz, a Perdó köz (Meszena u.), a Tizenháromváros u., a Répa piac (Tótfalusi tér), Miskolczy köz (Sas u.) a zeg-zugos Burgondia nevű városrészt a Halasi, Tolnai, Szitás és Forgách nevű sikátorok alkották, a Cegléd utcai részen előfordult még a Félszer Cegléd u., a Bernáth köz. Madarász köz és Kövises u. is. A XVIII. század harmadik negyedében a lakosság számának már előbb jelzett megnövekedése szükségessé tette újabb megtelepedések számára a lakóhelyek, házhelyek kijelölését. 1774-től rendszeressé kezdett válni, hogy a város árkán kívül nagyobb arányú településeket engedélyezett a város olymódon, hogy a megtelepedettek részére házhelyet biztosított. A házhelyeket azonban nem adta el az érdekeltnek, hanem tulajdonjogát magának tartotta fenn és bérlet címén a lakosoktól „taxát", házhelyilletéket követelt. Az árkon túli település során kialakult utcasorokat nevezték „újsoriaknak". Ezekkel az új telepesekkel a városfalon belül lakó polgároknak többszörös nézeteltérésük volt, mert a debreceni tanács csak „zsellérként" kezelte őket és nem biztosította azokat az előjogokat, amelyek a királyi kisebb haszonvételek alapján az árkon belül lakókat megillették. Nem kaphattak házutáni földeket, nem tarthattak igásállatot, nem bérelhettek italmérést, nem jutottak failletményhez stb., tehát lényegében a város gazdagságából csak azt az előnyt élvezhették, hogy Debrecen árkán kívüli lakhatásukért munkaalkalmat találtak a fejlődő városi élet lehetőségei között, akár mint napszámosok, akár mint a belvárosi gazdák cselédsége, vagy a külső területeken fekvő birtokok majorosai. A XIX. század elején az 1802. és 181 l-es tűzvész több ezer házat semmisített meg. Ez az utókor számára még szerencsésnek is mondható. Semmiféle tanácsi határozat nem lett volna képes a sok nádfedeles, rendszertelen elhelyezésű sikátor lebontatására. A legnagyobb változás a tűzvésztől leginkább sújtott Varga utcai városrészen állt be. Belsőboldogfalva kacskaringós sikátorai teljesen eltűntek és helyükön szép, egyenes utcák keletkeztek. A Félszer Vargából lett Tímár u., a többiből Cser, (kevés ideig Ser) és Bárány utca. E két utóbbit a század végén változtatták át Vígkedvű Mihály, illetve Teleki utcára. Az 1811. évi nagy tűzvész után a város gazdálkodásának ellenőrzésével megbízott királyi biztos kezdeményezésére, de a tanács nagy többségének egyetértésével egyre inkább rendszeresíteni kellett az új sori telepeket. Ezeknek utcasorait egyenes vonalban alakították ki a közigazgatási utcákhoz tartozó szervezetben. Mindegyik főutcának tartozékaként tűnik fel egy-egy „újsor", amely azonban a város árkán kívül feküdt, legföljebb csak kisebb helyeken vált a telepítés oly nagyarányúvá, hogy kijjebb kellett tenni a városárkot, ennek megfelelően a város kapuját. Az első tervszerűen kialakított újsor kapcsán keletkezett a Nyíl, Kút, Csillag, Köteles, Temető, Salátromsor, Késes stb. utca. Az új sori telepek körülölelték a várost és lehetőleg a városi kaputól, vagy a két kapu között elhelyezett kisajtótól indultak ki. Hogy mennyire bonyolult volt az utcaszervezet kialakítása, arra jellemző az 1844. évi összeírás. Eszerint a Piac-utca közigazgatási szervezetébe az alábbiak tartoztak.- maga a település nevét fedő Piac, majd Miklós-utca, Oskolazug, Kádas-utca, Német-utca, Kisúj-utca, Nagyúj-utca, Tizenháromváros-utca. És 27 Déri Múzeum 417