A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Történelem - Székely György: A mezővárosi fejlődés kérdései a XVII. század közepéig

Gazdaságföldrajzi kép, termelőerők Az eddigiek némi képet nyújtanak Debrecen fejlődésének kereteiről, feltételeiről és méreteiről. Lakóinak munkáját és a helység képét azonban mindez kevéssé szemlélteti. Indokolt tehát, hogy a továbbiakban foglalkozzunk az alföldi mezővárosok gazdasági életének fejlődésével, hozzákapcsolva a gazdasági élet természeti kereteit is. XV-XVII. századi adatokból és térképekből jól kitűnik, hogy Gyula vára körül számottevő nádasok, gyorsan áradó mocsarak voltak, különösen ha a tavaszi jég- és hóolvadás vagy a májusi és őszi esőzés megduzzasztotta azokat. De hideg teleken a mocsarak befagytak, járhatóvá lettek a vidéken ismeretlen számára is. Ezek a mocsaras lápok egészen Sarkadig terjedtek. Ha igen száraz nyarakon a vízgyűrű kiszáradt, a védelem meggyengült. Az alföldi települések egyrésze kiemelkedő hátakon feküdt. Hódvásárhely, a mai Hódmezővásárhely templomos belterülete - amint Koncz Péter mérnök domborzati térképei megmutatták - egy-öt méterrel magasabb szintű, mint a körülte a Tiszáig elterülő lapály, s a mezővárosnak gátakkal is kellett védekeznie a Hód-tó emelkedése ellen, ha a Tisza felduzzasztottá azokat. Hódmezővásárhely mai igen kiterjedt határán belül a vizektől kímélt területeken - templomromok és okleveles adatok szerint - ekkor több mint 30 apró falu népe élt. Ezeken a vizes területeken földművelést a lakosok gyakran csak önellátásra fordítottak, amit a száraz hátakon űztek. Ezek a körülmények is sokáig segítettek megőrizni a szilaj állattenyésztés nagy súlyát. Maga a középkori Szeged is a Tisza árterének szigetein feküdt. A XIV-XV. század szegedi helynevei (Alsó-Szeged, Felsősziget) és ezek külön községi önkormányzatai és talán piacai ezzel függenek össze. Még 1552-ben is kimutatható a forrásokból, hogy Szeged szigeteken, hátakon fekvő részeit mocsarak, erek választották szét, áthidalások kapcsolták össze. A múlt századi talajfúrások fényt vetettek a város számos pontján a szigetszerű magaslatokat övező vizek feltöltődésére, 3-4 méter vastagságban. Így érthető az is, hogy a múlt századi talajszint alatt 2-3 méter mélységben elsüllyedt hajóbordákra, csónakokra, eltemetett tölgypallókra bukkantak Szegeden. A közelében, délebbre feküdt Öszentiván is olyan hátságon feküdt (a középkori templomalapot és temetőt 1926-ban kiásták), amely a szabályozás előtt is védve volt a körülömlő nagy vizektől. Régi térképeken az Insula vagy Insel Szentiván jelölések utalnak erre az elhelyezkedésre s még XX. századi lakosai is Nagysziget és Kissziget részeket különböztettek meg ószentivánon. Az Alföld ilyen vizektől szerteszabdalt vidékein annál jelentékenyebbek voltak a mezővárosok. Különösen egy-egy feudális nagybirtok piacközpontjai (Debrecen, Gyula és Hódmezővásárhely) voltak nagyobbak. A mezővárosok települési képe mindenesetre elég határozottan elválasztható nemcsak a falvaktól, de a jellegzetes városoktól is. Az alföldi falvak tágas határán is meszsze túlmenő, pusztákkal felduzzadt területük szembeállítható a városok szűkebb, inkább szőlőkkel övezett határával. Nagyságuknak megfelelően azonban népességük is tekintélyesebb, vetekszik nem egy kisebb városéval. Persze a népsűrűség kisebb, mint amazokban. Mindenesetre a legnagyobb mezővárosok némely tekintélyesebb városnál népesebbek lehettek. Szegednek a XV. század második felében két plébániatemploma volt, míg ugyanakkor az erdélyi Beszterce városának csak egy. Szegeden dominikánus és ferences kolostor, valamint két kórház is volt. Az építkezés azonban eltért a városokétól, a szigetszerű emelkedéseken folyt. Szeged - amint Bertrandon de la Broquiére 1433-ban 352