A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Történelem - Székely György: A mezővárosi fejlődés kérdései a XVII. század közepéig

1332-ben említik a lakosság összetevői között Debrecen kereskedőit. Ugyancsak 1332-ben szerepel a Debrecen faluból a Tisza felé vezető közút. Kereskedelmük országos méreteit jelzi az 1411-ben, 1458-ban, 1465-ben, 1484-ben, 1507-ben elnyert vámmentesség, az ideirányuló forgalomra pedig országos vásárai vallanak, amelyek száma 1405-ben évenként 2, 1407-től évenként 3, 1466-tól évenként 4, 1508-tól pedig évente 6. Ugyanarra jellemző 1433-ban bártfai kereskedők Debrecenbe járása. Ennek a fejlődésnek mintegy csúcspontja az a mozzanat, amikor 1477-ben Mátyás király Nagyvárad káptalani árulerakó helyét jogától megfosztva Debrecent átmenetileg lerakodóhellyé jelölte ki. A forgalom további ágát az a körülmény biztosította, hogy 1410-től Debrecen sókamarai központ, s itt az 1530-as években is szó esik távoli sószállításról egészen Somogy megyéig. Ugyanez idő tájt a távoli Debrecen is bekapcsolódott a délnémet tőke égisze alatt álló kereskedelmi övezetbe. Az 1540-es években a Béccsel való hitelkapcsolat és áruforgalom további adatai erősítik ezt meg jelezve, hogy a helység elég erős ahhoz, hogy felkeltse a mohó kereskedőtőkések érdeklődését. A városi fejlődés egyik legfontosabb alátámasztója mindenfelé a jobbágytömegek beköltözése volt. Ez Debrecenbe több környező megyéből is irányult és természetesen a földesurak egyre makacsabb ellenállását váltotta ki. 1407. május 6-án nádori tilalom és bírságokkal való fenyegetés tiltotta el Bihar és Szabolcs vármegye nemeseit attól, hogy a Debrecen királyi városba (ciuitas regalis) költöző jobbágyokat visszatartsák. Emeljük ki itt, hogy valóban ez a néhány rövid esztendő jelenti azokat a reményteljes éveket (1404-10), amikor a mezőváros előtt megcsillant a királyi város kedvezőbb helyzetének lehetősége. Sajnos azonban Zsigmond Debrecennek megtartásával sem élt, amint Sárospatakéval sem. 1436-ban újra biztosították a jobbágyok Debrecenbe költözését. 1459. szeptember 26-án Mátyás király tilalmazta, hogy a Bihar, Szatmár, Szabolcs és Kraszna vármegyei birtokosok Debrecenbe szökött jobbágyaikat visszahurcolják a „város" szabadsága ellenére. Corvin óhaja alapján 1500-ban a király tilalmazta a Debrecenbe költöző jobbágyok földesúri visszatartását. 1500-ban Corvin János földesúr 12 évi adómentességgel kecsegtette azokat a jobbágyokat, akik Debrecenbe mennek és ott építkeznek, 6 esztendei mentességet biztosított azoknak, akik elhagyott házakba költöznek. 1503-ban ehhez kapcsolódó rendelkezést adott ki, 1506-ban pedig özvegye Frangepán Beatrix adta ki a 12, ill. 6 évi adómentességet. A beköltözést szorgalmazó lépések nemcsak bizonyos települési válságot (1462: civitas. . . desolari dinoscebatur) sejtetnek, hanem a településterület növelésének földesúri célkitűzését is mutatják. A XV. sz-ban már piacutcás és több utcás mezővárosról van szó, s ennek felel meg az a gyors növekedés, hogy a század első felében még 300 aranyforint évi földesúri adóval szemben, 1495-ben már 200 forint Debrecen adója. Polgáraitól a mezőváros maga szedte be s számolta el az adót urával. A XV. században szereplő bíró és 12 esküdt mellett a XVI. században már külön vásárbírák, borbírák is szerepelnek, mutatva a forgalom emelkedését, a lakosság gyarapodását. Debrecen művelődése is gyarapodott: a XV. században városi és minorita iskoláról tudunk benne s szép számmal jártak innen egyetemi hallgatók Krakkóba és Bécsbe. 351