A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Természettudomány - Aradi Csaba–Dévai György–Fintha István–Horváth Klára–Bancsi István–B. Tóth Mária–Ötvös János: Tanulmányok Haláp élővilágáról

a) szinte minimálisra csökkenti a rekettyefűz cserjés fűzlápok és a nyírlápok kialakulásának lehetőségét; b) korlátozza a zsombékosok (lápnádtippan és zsombéksás állományok), továbbá a láprétek kialakulását, ill. a mocsárrétek felé „rövidre zárja" azok továbbfej lődését ; c) elősegíti a hínárnövényzet-nádas-mocsári sástársulások-mocsárrétekkaszálórétek szukcessziósor végbemenetelét; d) tág teret biztosít a degradációnak és a gyomtársulások előretörésének; e) a földművelés és a rétgazdálkodás szempontjából értéktelen vizenyős területek beerdősítésével (főleg nemes nyárral - vö. 7. kép) meggátolja az elegyes ligeterdők és gyöngyvirágos tölgyesek kialakulását. A száraz homokterületek növénytársulásainak szukcessziója A buckák tetején és oldalain, illetve a magasabb fekvésű területek szárazabb homokján a pionír növényzet a rozsnok gyep [Brometum tectorum (Kern.) Soó] követi, amely közvetlenül vagy a magyar csenkeszes-ezüstperjés homokpusztagyep [Festuco vaginatae-Corynephoretum tibiscense Soó] közbeiktatásával zárt homokpusztai rétté [Astragalo-Festucetum sulcatae tibiscense Soó) alakul át. A terület lazább homoktalajainak klimaxerdeje a parkerdőszerű pusztai tölgyes [Festuco-Quercetum roboris tibiscense Soó]. A szárazabb és lazább homoktalajokon a kultúrhatást elsősorban a legeltetés és az erdőgazdálkodás jelenti. A legeltetés a homokpusztai rétek leromlását, s helyükön a sovány csenkeszes homoki legelők [Potentillo-Festucetum pseudovinae tibiscense Bodrogk.] kialakulását, a nagyarányú erdőirtás pedig az ősi tölgyes állományok fokozatos eltűnését (15. kép) eredményezi. A. kiirtott tölgyesek helyét mindenütt akácosok és fenyőtelepítések foglalják el (16-18. kép). A íaunisztikai kutatások helyzete A Nyírség állatvilága néhány csoporttól, mint pl. a nagylepkéktől (Varga Z. 1957, I960), szitakötőktől (Varga Z. 1958, Benedek P.-Dévai Gy.-Dévai I. 1969), madaraktól (Lovassy S. 1887, Bársony Gy. 1934, Nagy J. 1936, Sátori J. 1942) eltekintve alig kutatott. A legtöbb élőlénycsoportról egyáltalán nem, vagy csak szórványosan (mint pl. a kerekesférgekről, kisrákokról, poloskákról, bogarakról - vö. pl. Megyeri J. 1959, Szabó I. M. 1950) állnak rendelkezésünkre adatok, pedig a Bátorliget élővilágáról készített monográfia gazdag eredményei (vö. Székessy V. 1953 - 4672 állatfaj és változat, amelyek közül a régebben leírtakkal együtt 34 a tudományra, 197 pedig hazánk faunájára új!) nagyon pregnánsan tükrözték a nyírségi területek intenzívebb zoológiai kutatásának létjogosultságát és szükségességét. Lényeges változást azonban a fauna felmérésében sajnos az utóbbi évek kutatásai sem hoztak, s így Haláp faunájáról is mindössze a nagylepkék, a szitakötők és a madarak vonatkozásában van néhány adatunk. Haláp élővilágának mai értékelése a történeti íejlődés tükrében. A Halápi-erdő, vagy némi historikus szemlélettel: erdős puszta élővilágának mai képét csak úgy értékelhetjük helyesen, ha ismerjük a Debrecent többé-kevésbé övező fás területek (hajdan jóval kiterjedtebb erdők) múltját is. 31