A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Régészet, ókortudomány - Mesterházy Károly: Régészeti adatok Hajdú-Bihar megye IX–XIII. századi településtörténetéhez. II.

színűleg Nádudvar-Vajózug). Ügy látszik, a megye területének döntő többsége a király tulajdonába megy át. így Ártánd és környéke is. Ugyan erre az eredményre jutott Bihar megyével kapcsolatban Jakó Zsigmond is. Kétségtelen tény, hogy a XIII. századi, de a szórványos korábbi adatok is azt igazolják, hogy vidékünk a XI. században döntő többségében a királyi magánbirtokhoz vagy a várföldekhez tartozott, s a falvak királyi adományból jutottak idegen kézre. Jakó tehát helyesen ismerte fel, hogy Bihar megyében majdnem minden föld a királyé volt. Ö ezt a mérhetetlen földet a várispánság alá tartozónak vette akkor is, ha erre konkrét adata nem is volt. Tévedése csupán ott szembeszökő, amikor a X. századi viszonyokat úgy mutatja be, hogy a király a lakatlan területeket, a törzs és nemzetségközi gyepüket foglalta el. Jakóhoz képest azonban sokkal több régészeti leletre támaszkodhatunk, s így tévedését nem is róhatjuk fel. A negyvenes évek kutatási eredményeit figyelembe véve Jakó tökéletes munkát végzett. Művének ott jelentkeznek hiányosságai, ahol az elmúlt 30 év eredményei az akkor alapvetőnek vélt megállapításokról kimutatták azok tarthatatlanságát. A Jakó által felismert jelenséget Györffy György úgy magyarázza, hogy Szabolcs és Bihar, ahol a fejedelmek fegyveres segédnépei éltek, a dukátushoz, a trónörökös herceg országrészéhez tartoztak. A dukátusban pedig nem is voltak ún. ősfoglaló nemzetségek.

228 Mint láttuk, ez csak részben fogadható el. Megfigyelhetők a nemzetségek és a nemzetségi földek kisajátítása is nyomon követhető. Ez minden bizonnyal erőszakosan történt, csupán az erőszak módját, fajtáját (véres összeütközés, politikus átcsoportosítás) nem ismerjük. Az eddigiek során a régészeti leletekből következtettünk Hajdú-Bihar megye területének honfoglaláskori nemzetségi megszállására, ill. a nemzetségi viszonyok megszüntetésére, melyhez az okleveles adatokat is segítségül hívtuk. Megyénk mai területén azonban olyan nemzetségeknek is voltak birtokaik, amelyekről a legtöbb adatunk az írott forrásokból származik. Ezek közül négyet kell megkülönböztetett figyelemmel megvizsgálni: a Zovárdokat, az Ákosokat, a Barsákat és Ohat kun vitéz nemzetségét. Ugyanis az összes többi, okleveles adatból ismert nemzetségről tudjuk, hogy nem őshonos, hanem királyi adomány folytán szerezte birtokait (Gutkeledek, Hontpázmányok, Gyovadok, Katák) akkor is, ha nemzetségi monostoruk itt található meg. A legkevesebbet a Barsák birtokairól tudjuk, mert valamennyi határainkon kívül esik.

229 Az Ákos nem Nyírségi birtoktömbjének központja Monostorpályi volt. A nemzetségi monostor részben a mai református templom alatt fekszik. Sőregi János a falak egy részét megtalálta. A közölt alaprajz szerint a három hajós, félköríves apszisokkal lezárt és két homlokzati toronnyal épült templom hossza kb. 20 m, szélessége pedig 15 m volt.

210 Jakó Zsigmond szerint az Ákosok az első gyepüvonalon kívüli lakatlan 228. Györffynél az „ősfoglaló" nemzetség nem elsősorban az első folgaló nemzetséget jelenti, hanem olyan nemzetséget, melynek birtokai a későbbi egész vármegye területére kiterjedtek, esetleg csupán döntő többségére. Györffy Gy., Tanulmányok a magyar állam eredetéről (Bp. 1959). 32-36.; Ua., történeti földrajz I. 573. 229. Györffy Gy., történeti földrajz I. 573. 230. Sőregi ]., DMJ 1930. 80-83. Sőregi a monostort az Akasztódombon sejtette, s a háromhajós építményt a község templomának határozta meg. Karácsonyi János szerint ez a monostor az Ákosok egyik ágának volt temetkező helye, bár erre sem nemzetségi hagyománnyal, sem írásos forrással nem rendelkezünk. Karácsonyi ]., Magyar nemzetségek I. 120. 240