A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)
Régészet, ókortudomány - Mesterházy Károly: Régészeti adatok Hajdú-Bihar megye IX–XIII. századi településtörténetéhez. II.
merünk (Konyár, Padrag és Halimba Veszprém megyében, Csatár Tolna megyében stb.). A IX. század végén a honfoglalók ugyan nem találtak területünkön jelentős népességet, viszont az eddigi régészeti adatokból is kitűnik, majd minden kutatott település határában kisebb-nagyobb közösségek laktak. Csupán az látszik bizonyosnak, hogy e lakosság nem egyenletes sűrűségben oszlott el a megye területén. A legnagyobb számban a bihari részről mutathatók ki nyomaik, s ezen kívül sűrűsödési pontok látszanak. Ez természetesen a kutatás hiányosságból is fakadhat, de a hajdúvárosok területén az utóbbi időkben folytatott terepbejárások (Hajdúnánás, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Polgár) nagyon kevés IX. századra utaló leletet eredményeztek. 22 " A magyar honfoglalás nem jelentett a helyi lakosságra nézve akkora megrázkódtatást, mint a 100 évvel korábbi események. Elsősorban azért, mert a Kárpát-medence megszállása tudatos megszállás volt és nem rablóportya. Másodsorban a honfoglalók társadalma nagyszámú saját rabszolga elemmel rendelkezett. A meghódított lakosság nagy többsége betagozódott a magyarság szolgarétegébe. Ennek megfelelően a helyi lakosság települései sem mind pusztultak el, a régi falvak mellé pedig újak települtek. A magyarok sokszoros számbeli fölényéből következik, hogy a települések száma megsokszorozódott. A Tiszalök-Hortobágy-Debrecen vonaltól északra eső területen az első foglalásban résztvevők szinte kizárólag a honfoglalók klasszikus, emlékanyagával jellemzett középrétegéhez tartoztak. Csak temetőiket ismerjük: Nyíracsád-Dózsa Tsz és Szentirmay föld, Hajdúsámson-Majorsági föld, HortobágyBajnok halom, Hajdúböszörmény-Vid, Elep-Mikelapos. Mindegyik a X. század első felében keletkezett, s csak az utolsó éri meg a XI. századot. Az Elep-Mikelaposi temetőhöz tartozó települést is sikerült megtalálni. Leletanyaga ugyan elveszett, de legérdekesebb darabjáról, egy szabadkézzel készült cserépüst peremtöredékéről felvétel maradt ránk. A töredék a dél-oroszországi szaltovomajacki kultúra jellegzetes emléke, melybe a honfoglaló magyarság is beletartozott. A szaltovói kultúrát kialakító alapnépesség részben alán, részben bolgár-török eredetű volt. Ismerték a földművelést, sőt fejlett kertgazdálkodásuk is volt, állandó településeken éltek, az előkelők erődítményekben laktak, iparosaik fejlett kézműiparral rendelkeztek. A hajdúböszörmény-vidi pusztai honfoglalás kori sír leletanyaga és temetkezési szokásai is a bolgár-törökség egy nagyobb tömbje, a volgai bolgárok felé mutat kapcsolatokat. 221 Ezért valószínű, hogy a Felső-Tisza vidékének rangos és középréteg gazdagságát tükröző temetői, melyek kizárólag az első foglalókra jellemzőek, a honfoglalók török (kabar-kazár, volgai bolgár) elemeihez köthetők. Települési rendjüket nem ismerjük, településeik közül egy sincs kutatva. Társadalmi szervezetük tagolt, belsőleg rétegzett nemzetségi szervezet volt. Nemzetségeik három törzset alkottak, melyek felett még a 950-es években is egy törzsfő állt. 30-40 sírós te220. A terepjárások eredményei a helytörténeti monográfiákban láttak napvilágot: Módy Gy., A falutelepülés külső kerete a honfoglalás utáni első századokig. In: Hajdúnánás története (Szerk. Rácz István, Hajdúnánás, 1973) 21-31., M. Nepper I., A Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1973. 9-20.; Mesterházy K., Hajdúböszörmény földjének története 19-27.; Mesterházy K., Polgár története a népvándorlás és honfoglalás korában. 23-40.; stb. 221. Pletnyeva Sz. A., Ot kocsevij к gorodam. Szaltovomajackaja kultúra. Moszkva 1967.; Halikova J. A., Volgai Bulgária és a X. századi Magyarország népessége etnikai rokonságának kérdéséhez. A Hajdúsági Múzeum Évk. 1973. 21-33.; Mesterházy K., A Hajdúsági Múzeum Évk. 1973. 37-46. 236
