A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Természettudomány - Aradi Csaba–Dévai György–Fintha István–Horváth Klára–Bancsi István–B. Tóth Mária–Ötvös János: Tanulmányok Haláp élővilágáról

Mindig megtalálható fészkelő fajuk a tőkésréce (1. 2. kép), kevesebb a böjti réce, s rendszertelen előfordulásaival bár, de idevesszük még a szár­csát is. III. Azokat a mélyebb fekvésű, dús növényzetű foltokat, melyek egész évben bőségesen jutnak vízhez, bár elöntés alá legfeljebb tavasszal kerülnek, nedves réteknek neveztük el. (L. 11.* kép.) Növényszociológiailag ezeket főként a Magnocaricion, Molinion coeruleae, Agrostion albae csoportokba tartozó né­hány együttes jelzi. Feltűnő e területek fészkelőkben való nagyfokú szegénysége (1,27%; 1. 3. táblázat). Ennek oka állandó legeltetésük és főleg a költésidőre eső ka­szálásuk lehet. Számításba sokkal inkább táplálkozási területként jöhetnek, mégpedig környezetük bokrosainak madarai számára nyújtanak terített asztalt. Ez élőhelyek csaknem egyedüli jellegzetessége a viszonylag nagy számban fészkelő bíbic. IV. Az előbbi biotóppal szemben a száraz rétek kategóriájába vontuk össze mindazon füves területeket, melyek a legkevesebb vízmennyiséggel gazdálkod­nak, vegetációjuk éppen e miatt alacsony, néhol ugyancsak ritka. Ide tartoz­nak a természetes homokpusztagyepek maradványai is (1. 8.* kép), illetve az erdőirtások helyén kialakuló, sokszor csaknem teljesen kopár területek, melyek növényzettel lassan települnek be. (L. 15.* kép.) Botanikai képüket főleg a Festucion vaginatae, illetve a F. sulcatae csoport egy-két társulása adja meg. 2. kép. Tőkésréce (Anas platyrhynchos L.) fészke 137

Next

/
Oldalképek
Tartalom