A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)
Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Kilián István: Sanctus Nicolaus Episcopus seu liberalitus coronata – A magyarországi iskoladráma példája 1688-ból
akit nővére kegyes szavai nem tévesztenek meg, s a jámbor szólamokra emberi módon reagál. Miklós maga a szent. Benne természetesen hiba nincsen, hacsak azt nem rójuk fel neki hibául, hogy inkább kedveli az imádságos magányt, mint a zajos életet és a hízelkedőktől körülvett püspöki széket. Egy óvatlan pillanatában még az elmúlt szép falusi élet is felmerül gondolatában. Egyébként ez a nosztalgia is klasszikus örökség. Pozitívuma talán, hogy a haza alig körvonalazott képe is felsejlik benne: hová visz engem Isten? - elmélkedik. Parancsolod, hogy hagyjam el szülőföldemet? Elhagyom. A te szereteted miatt hagyom el kedves hazámat (patria chara). Isten veletek édes hazám (dulcis patria) kedves lárjai, isten veletek polgártársak. (III. act. 5. scena 35-41.) A kor gyakorlatának megfelelően a negatív figurák életszerűbbek, megformázottabbak, mint a pozitívak. Az intermedium koldusa felfuvolkodik, amikor Fortuna pénzzel ajándékozza meg. Természetes emberi tulajdonság ez. Általában azonban - úgy véljük- a szerzőnek a legkevésbé sem volt szándékában, hogy jól megformált jellemeket, karaktereket állítson a nézők elé, hanem inkább csak eszményképeket, követendő példákat akart az ifjúság számára teremteni. Tinódi és Balassi óta alig múlt el egy évszázad, s sajnálatosan megváltozik, visszájára fordul az embereszmény, a férfiideál. Tinódi és Balassi költészete férfiakat teremtett, a végvárak vitézeit, bajvívó, portyázó katonákat, a barokk iskolai színpad a jámbor férfit emeli piedesztálra, aki hazájához, szülőföldjéhez alig kötődik, aki bevallottan vágyik a magány elmélkedő perceire, s a közösségért is csak akkor akar tenni valamit, ha a Providentia vagy a Volantus Divina ezt számára előírja. Ekkor azonban számunkra is mintha pozitív irányban fordulna az embereszmény, az előbb viszszavonult, boldogságát a magányban kereső ember „közéleti" szereplésre, a másokért való áldozatvállalásra is képes. A darab szerkezete világos. Hiányzik az I. actus. A II. actus első hét scenáját interludium követi, majd a 8-9. scena. Itt az actus végén szólal meg a „chorus". A III. actusban kétszer jelenik meg a színen a chorus az első és a tizedik scena után. A IV. actusban a hatodik, az V-ben pedig az első scenát követi a chorus, majd a második és a harmadik scena. Az egész drámacselekményt a chorushoz hasonló epilógus zárja be. Az I. actus intermediuma kapcsolódik a cselekményhez. A kapzsi koldus Fortuna-Vortuna ajándéka miatt felfuvalkodik. Ez a jelenet azonban nagyon közeli tematikai rokonságban a III. actus tizedik scenájával, amelyben ugyancsak kéregető koldusok jelennek meg a színen, Miklós megajándékozza őket, azok azonban az ajándékon nem tudnak elosztozni, s ezért összeverekszenek. Milyen dramaturgiai szerepet szánt a jámbor jezsuita szerző a chorusoknak. A kérdés szerkezeti kérdés. A konkrét cselekményt egy szálon vezeti végig. Nincsennek úgynevezett klasszikus szerkezeti elemek: az expozíció, a bonyodalom, a tetőpont és a megoldás. Illetve ha vannak is a klasszikus drámához viszonyítva módosulnak. Az expozíció megnyúlik. Az első három actus tulajdonképpen a „drámai cselekmény" exponálása. A bonyodalom a IV. actusban kezdődik, Diocletianus és Maximianus uralmával, s a tetőpont ugyanennek az actusnak a negyedik, ötödik scenája: Nicolaust elfogják, s keresztény kegytárgyakat összetörik. A megoldás az ötödik actus: Constantinus uralma, Nicolaus kiszabadítása. A chorusokat a szerző ezeknek a szerkezeti elemeknek a szolgálatába állította. Az egy szálon végigvezezetett cselekményben alig jelennek meg a barokk drámában annyira jellegzetes allegorikus alakok. Ügy hisszük ezt a „hiányt" akarta pótolni a drámaíró. Ezért 397