A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Kilián István: Sanctus Nicolaus Episcopus seu liberalitus coronata – A magyarországi iskoladráma példája 1688-ból

nak. Nicolaus azonban figyelmezteti, a hála az Istennek jár. (II. act. 8. sc.) A jókedvű adakozónak álmában csudálatos látomása volt. Fejét díszítő hármas koronát lát, trónszéken ül s igen sokan hódolnak előtte. Ekkor fogadja meg, hogy bármi is történjék vele, mindenét a szegényeknek fogja ajándékozni. A Chorusban allegorikus alakok jelennek meg. Fortuna (a Szerencse), Pudicitia (a Szemérem), Genius Nicolai (Nicolaus Szelleme), a Genius Lippaianus (a Lippaiak Szelleme), Fama (a Hírnév) és Aeternitas (az Örökkévalóság). Fortuna azt állítja magáról, hogy nélküle elvész a tiszta szemérem. Pudicitia Fortuna ellenében segítségért esedezik. Nicolaus Geniusa segítséget ígér Fortunának. Genius Lippaianus Nicolaus erényeit dicsőíti. Ö győzte le Amor hatalmát, s a rút pénzvágyat. Fama Nicolaust dicséri, mert legyőzte a pénzéhséget., a vak szerelmet, megszelídítette a dicsőségvágyat. Nicolaus a szegények atyja, a szűziesség harcosa, az elveszettek reménysége. Legyen tehát híre az egész világon. Aeternitas Nicolausnak örök hírt ígér, s végül valamennyien kívánják, hogy neve örökké fennmaradjon. A jókedvű adakozó szavai nyomán klasszikus szépségben jelenik meg az éjszaka. A nap szekere már lebukott a horizonton. Mindenki az álom birodalmába merült, nagyokat horkol az alvó paraszt, alszik mindkét fülét bedugva a hajós, hallgatnak a viharok, még a tenger is nyugszik. Senki sem izzad a napon, nem remeg az ellenség dárdájától a katona, csak a csillagok őrködnek ébren az álmok felett. Az álom a halál előképe. Lassan elnyomja Miklóst is az álom. Morpheus csendre int mindenkit, hiszen szemét már elnehezítette az álom, fáradt tagjaiban szétáradt a nyugalom. Az alvó adakozó újabb álmot lát. Az egyházi hatalom jelképét látja, a mitrát. Nem akar hatalommal rendelkezni, hiszen ez az alázatost gőgössé, az adakozót fukarrá, az igazat igazságtalanná, a lágyszívűt keménnyé, a szentet bűnössé teszi. Egyedül csak Istennek akar szolgálni. (III. act. 1. sc.) A Chorusban Aeolus és a Szelek jelennek meg. Aeolus kiadja a szeleknek a parancsot: fújjatok végig a földön, forgassátok fel a tengert, zavarjátok fel a hullámokat, szakítsátok el a hajóköteleket, törjétek darabokra az evezőket. A Szelek engedelmeskednek, s végül Neptunus, akinek birodalmát Aeolus illetéktelenül felzavarta kemény parancsával nyugalmat teremt a háborgó tengeren. Ezután már a tengeren találkozunk Nicolaussal, ahol békésen hajózik, azonban hirtelen vihar támad. A hajósok egymásután jelzik a veszélyt s esengve kérik Nikolaust, hogy imájával kérjen segítséget az Istentől. Imájára a tenger megnyugszik. (III. act. 2. sc.) Elérkezik vágyai színhelyére, s köszönti Jeruzsálemet. Ez lelkének nyugalma, az emberi nem szülőföldje. S míg valahonnan halk zene szól, csendesen átmegy az Olajfák hegyére, ahol hosszasan imádkozik a keresztre feszített Krisztushoz. (III. act. 3. sc.) Voluntas Divina, arra figyelmezteti a boldog magányra vágyakozó férfiút, hogy az örök boldogsághoz csak a szenvedés és a keresztvállalás útján lehet eljutni, a fájdalom és a munka lépcsőfokain, a megostoroztatáson, a bilincseken, a töviskoszorún, a kereszten, a Golgota szikláján át vezet az út a boldogsághoz. Miklós engedelmeskedik az isteni parancsnak. (III. act. 4. sc.) Eumenius öt polgárral fájdalmasan veszi tudomásul, hogy Miklós eltávozott a városból. Mindannyian az éghez könyörögnek, hozza vissza a jóbarátct, a szomszédot, a bőkezű adakozót. A színen megjelenő Voluntas Divina azonban újból figyelmezteti, el kell hagynia varosát és Myrába kell utaznia, Alcidesnél több munkát kell végeznie, Hercules oszlopát is meg kell kerülnie. Erre az adakozó szent férfi elhagyja városát is. 392