A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Természettudomány - Endes Mihály: A székipacsirta (Calandrella brachydactyla Leisler)

terepviszonyok figyelembevételével sajátos módon jár el. A mélyedést ugyanis nem függőlegesen, hanem attól 25-30 fokkal eltérő irányban kaparja a talajba. Ily módon a gödör peremének felső részlete boltozatot alkot, mely a csésze nagy részét árnyékban tartja. Az ilyen építésmód számára különösen alkalmasak a fűcsomók gyökerei körül kialakuló talajkiemelkedések, de csupasz talajrögök is, és legfőképpen a 10-20 cm-es szintkülönbségeket mutató lejtők. Utóbbiak a magasabban elhelyezkedő gyepszint és a folytatását képező, fokozatosan alacsonyodó, egyre kopárabbá váló, ún. vakszikbe átmenő területek határán jönnek létre és a székipacsirtára kifejezett vonzerővel bírnak (9. ábra). A boltozatos talajkiképzés csaknem minden esetben déli irányból emelkedik. Megfigyeléseim szerint ugyanis ez az irány jelentette a leghathatósabb árnyékolást és hogy az építő madár célja pontosan ez, azt további megfigyelések szépen bizonyították. Előfordulhat ugyanis, hogy a székipacsirta számára nem áll rendelkezésre megfelelően kiképezhető padka-lejtő, vagy talajkiemelkedés. Mi sem jellemzi jobban a madár ez irányú törekvését, hogy ilyen esetekben egyéb „tereptárgyak" felhasználásával éri el a kívánt célt, a boltozatos fészekformát. Egy esetben asztalsima területen pl. régi ló ürülék rakás alá épített. (23. kép.) Míg ábra. A fészekgödör kialakításának módja árnyékolásának mértékét (csíkozott rész) messzemenően megszabja, a) Padkalej tőn épült fészek, b) Sík területen álló fészek. 38