A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Művészettörténet, Iparművészet - P. Brestyánszky Ilona: Debreceni ötvösművek Csongrád megye egyházaiban

virágalakú serlegek és a Zólyomi fedeles boroskanna iskolát csinált Debrecenben (Vígkedvű Mihályné Túri Nagy Kata kannája, 1679 (Nagytemplom), Dikó Péter nagy kannája, Pesti András alkotása 1703-ban (Nagytemplom), Oláh István és Oláh György kannája (Debrecen kistemplom) 1671-ből, amely Ecsedi István munkája.) Ugyancsak az ő műves tudását dicséri az ugyanitt található, szintén Zólyomi Dávid kannáit utánzó, de annál nagyobb kanna, Nagybányai Farkas Péter és felesége, Ombódi Erzsébet ajándéka 1684-ből, valamint a szabócéh által adományozott, az előzőkhöz hasonló kanna, mely 1677-78 között készült és 1765-ben átalakították. Tar András, aki a hátrahagyott ötvös mintalapokat készítette, 16771683-ig dolgozott Debrecenben, ahol saját feljegyzései szerint Ecsedi István ötvösmester legénye volt. így nyílt alkalma arra, hogy mintakönyvében a volt mesterénél tanultak szellemében a hagyományossá vált debreceni formákat és díszítményeket megörökítse. Így szerepelnek rajzai között a hólyagos serlegnek, a „szőlyőfőpoharak" és a debreceni református kincstár nagy fedeles boroskannáinak boltozatát tartó díszes oszlopai. A Csongrád megyében található legkorábbi debreceni ötvösmú a makói ref. egyház 1766-os évszámmal jelzett aranyozott vörösréz harangvirág serlege kerek talpán és kupáján mélyített körvonalú hólyagokkal. Miután a makói ref. egyházközség más edényeit is Debrecenből szerezte be, emellett a debreceni püspökséggel az egyház hierarchiája révén természetes kapcsolatban állt, joggal feltételezhető, hogy ez a serleg is Debrecenben készült. E feltételezést a serleg stíluskritikai vizsgálata is alátámasztja, mert szoros kapcsolatban áll a nyíracsádi református templom hólyagos kelyhével, mely ugyancsak 1766-ban készült és a debreceni Békésy Sámuel műve. Ilyen ún. virágalakú kelyhet Békésy Sámuel a berettyóújfalusi és a törökszentmiklósi ref. egyházak számára is készített 1751-ben, illetve 1757-ben. A „virágkehely" gyakorlata a XVIII. század II. felében a debreceni ötvösök körében meglehetősen elterjedt lehetett, mert Marjalaky Mihály is készített egyet 1741-ben a kőröstarcsai ref. egyház számára. A típus kedveltségére és egyúttal a debreceni ötvösségre oly jellemző, szívósan továbbélő hagyományra utal, hogy még a század végén, 1793-ban is készített egyet Koromzay Dániel ötvös a kunmadarasi ref. egyház számára. A típus még 1799-ben is továbbélt, mert a hódmezővásárhelyi ref. újtemplom felirata szerint 1799-ből való jelzetlen ezüstkelyhe is valószínűleg Debrecenben készülhetett, ti. nyolckaréjos magas talpán a XVII. sz.-i debreceni harangvirág kelyhek talpmegoldására utaló hólyagok láthatók, amelyeket a szártól trébelt és vésett, kissé barokk kartusokra emlékeztető szívpalmetták választanak el. Öntött barokk díszvázaidomú nódusának vésett dísze is barokk kartusidomú. Kosarát a talpéval megegyező palmettasor díszíti, akantuszleveles pártaövvel. A makói református egyház felirata szerint 1774-ben Marjalaky János által készített keresztelőmedencéje és hozzávaló kupája Debrecen legmegbecsültebb ötvösdinasztiájához vezet. A dinasztia megalapítója I. Marjalaky János ötvösmester, az előkelő Hatvan utcában lakott, a mai Bika szálló helyén. A zemplénvármegyei eredetű Marjalakyak 1636-ban nyerték nemességüket II. Ferdinándtól. A nemességszerző Marjalakyak közül Marjalaky István vagy nevét öröklő fia költözött Debrecenbe, ahol már 1666-ban kimutatható. Marjalaky János ötvösmester 1707-ben nyert debreceni polgárjogot. 1723-ban az esküdtek között találjuk, 1728 decemberében meghal.

23 23 Zoltai i. m. 23 365