A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Papp József: A kender szerepe Tiszacsege társadalmi életében

nek, köztük olyanokénak is, amelyek már értelmüket vesztették. A teljesség kedvéért tegyük hozzá mindjárt, hogy a fonóházakban zajlottak a fiatalok „kisded játékai" anélkül, hogy a falu életében más esetekben oly nagyon is döntő erkölcsi konvenciók itt érvényesültek volna. A fonóban ugyanis a fiú és a lány „játékból" csókolózhatott, ezért a falu nem vette a szájára őket. A nótázás, az esténként ismétlődő játék, a kedvestől kapható csók reménye természetesen vonzotta a fonóba az ifjúságot. A társas fonás, mint ismeretes, igen régi szokás népünknél, mégis annak belső életéről keveset tudunk, falunk esetében is csak a múlt század végétől vannak adataink. Ezek az adatok azonban, ha tartalmaznak is új elemeket, archaikusak, régi idők emlékeit őrzik. Hogy az első fonoház mikor és milyen körülmények között jött létre Csegén, nem ismerjük, csak az utolsó idők fonóházait tudjuk itt rögzíteni. Talán az ínséges időknek tulajdonítható, hogy Csegén még az első világháború után is működtek fonóházak. így pl. 1920-ban a Felvégen Simon József, az Alvégen Szoboszlai Mihály, a Tiszaszélen Dózsa Imre, Barna Sándor, Mihály Imre, a Kerteken Bokor Klára, Pikó Mihály, a Hatajon Varró Nagy József, a Nagygyuri-zugban pedig Nagy György házánál voltak rendszeres fonók. Fonóházakat jórészt olyanoknál találunk, akiknél ez már családi hagyomány volt. Ügy tűnik, hogy fonók falunkban ebben az időben már csak a szegényebb néprétegnél szerveződtek, „mert gazda ember nem engedte meg házában a rajcsurozást." De minthogy a felsoroltak között egykori nemes családok is vannak (Simon, Mihály), feltételezhetjük, hogy régen a fonók szervezése és a fonóházakba való járás a társadalmi hovatartozástól függetlenül történt. A fonó megszervezése a házigazda eladó sorban levő leánya, vagy pedig a már korábban is odajáró első leány tiszte volt. A fonóba való verbuválás minden különösebb ceremónia nélkül folyt. A fonó megszervezéséhez nem kellett a hatóság engedélye, noha a csendőrség szemmel tartotta azokat. Egy-egy fonóba 8-10-12 leány is összejött attól függően, hogy a kijelölt házban (szobában), amelyet erre a célra az egész idényre szólóan teljesen kiürítettek és a fal mellett körbe belócáztak, mennyien fértek el. Ahol az előző évben már működött fonó, oda ugyanazok a lányok jártak. Ha közülük valamelyik elmaradt, vagy férjhez ment, annak helyére újabb lány jöhetett a barátnők, közelben lakó ismerősök közül. A fő helyen, mely a lócának a kemencéhez közel eső vége volt, az első lány foglalt helyet, aki a törzstagok közül került ki és rendszerint jó nótakezdő volt. Az első lányt első nótásnak is hívták. A fonóban megjelent új leány az utolsó helyre, a lóca ajtó felőli végére ült. A fonóba házas asszonyok már nem mehettek, „mert oda tisztességes házas asszony nem járt" még akkor sem, ha előzőleg tagja volt a fonónak. Néhány adat azonban arra utal, hogy a fonóban megjelent a közelben lakó fiatal özvegyasszony is, de az csak ajtó mellett ült le, a játékokban nem vett részt, hamarabb haza ment, mint a többiek. P. J. szerint „az ilyen asszonyoknak a fonóbeli fiúk között volt a szeretője." Az utóbbi időben gazda ember lánya sem ment a fonóba, „mert az vártaház volt, ott mindenki tartott szeretőt, ott lehetett nyomkodni a fiúknak a lányokat." A gazda lányok távolmaradása azt hisszük, igazából már sokkal inkább annak a társadalmi elkülönülési folyamatnak tudható be, amely a jobbágyfelszabadítást követően - főleg pedig a századforduló táján - falunkban is megfigyelhető. Ez a folyamat egyébként megmutatkozott a párválasztásban is, mert egyre inkább szokásossá vált, hogy gazda ember fia csak „magaszőrűt", nem egy esetben rokonát vette feleségül. 250