A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Papp József: A kender szerepe Tiszacsege társadalmi életében

de az anya döntötte el, hogy melyik lány kapja meg előbb. A vászonkelengyét rendszerint korára való tekintet nélkül az a lány vitte el előbb, aki korábban ment férjhez. A stafirungnak csak egy részét, rendszerint a törülközőket, a sütő- és szakajtóruhákat díszítették. Régen többnyire piros és kék színű fonalból - amit előzőleg megfestettek - csak egyszerű csíkot szőttek a vászonba. A íorgatásos és szedettes szövés falunkban akkor jött divatba, amikor a századforduló táján a „gyócsos-tótok" révén a pamut is eljutott a csegeiekhez. A forgatásos szövést a Szoboszlai család tanulta valahol idegenben, ők adták tovább. Az ügyes kezű, forgatásos szövéshez értő asszonyt megbecsülték, számontartották a faluban. A gazdag lánnyal is adtak vászonstafirungot s ezek díszesebb kelengyéit rendszerint ezek az asszonyok csinálták pénzért vagy természetbeni juttatásokért. A sok és kiváló, szép munkára büszke volt a háziasszony, de azzal dicsekedni, hivalkodni nem illett. Ezért a leszűtt vásznat a lóca sarkába állítgatták. Viszont a házhoz jövő vendégnek illett érdeklődni a munka eredménye iránt. Általában minden évben minden háznál fontak. Ott, ahol egy szövőre való mennyiségű fonás nem készült, megvárták a következő évi kendertermést, vagy pedig kölcsönkérték a hiányzó mennyiségű fonalat. A más fonalát azonban a finomabb holmi szövésénél nem használták, mert ahhoz csak az egykézileg készült, egyenletes fonal volt jó. Annak, aki köztudottan nem font szépen, kölcsön fonalat nem szívesen adtak. A fonás ősztől kora tavaszig tartott. A szövést is be kellett fejezni húsvétra, hogy a locsolkodók a lakót, azaz a szövőt, amely egy teljes szobát foglal le, ne találják a házban. Az eszközök készítése, szerepe. Guzsaly minden háznál annyi volt, ahány fonni tudó asszony. Minden valamire való férfi tudott guzsalyt készíteni. A díszesebbek, a cihák azonban Mezőkövesdről, Cserépváraljáról, a hutákból kerültek a faluba. A rokkák egy része is e helyekről ered, másik része viszont ezek mintájára helyben készült.

11 A kecske- és gólyarokkákat a kerékgyártók és némely fúrni-faragni tudó parasztember is készített e század elején (pl. Dózsa József és Balázs János). Jó, könnyű, kézreálló orsókat csak Dózsa Mihály tudott készíteni, akinek leszármazottai ma is viselik az „orsós" ragadványnevet. Az általa készített orsókat felesége árulta a piacon, de másik faluba nem vitte eladni. Rokkája nem volt mindenkinek, hiszen ezt a komplikáltabb eszközt csak kevesen tudták készíteni. Ezért a rokka, tulajdonosának a fonóasszonyok között bizonyos rangot, tekintélyt kölcsönzött. A szövőszék, vagy ahogyan Csegén mondják: a szövő, a kendermegmunkálás legbonyolultabb s egyben legértékesebb eszköze volt. A szövő készítéséhez, akárcsak a rokkához, már nagyobb szakértelem kellett. A legjobb szövőt falunkban a század elején az ezermester Bikki János, Balázs János és Dózsa József készítették. De máshonnét is hoztak szövőt a faluba, Tóth Lőrincné pl. egy kisújszállási embertől vette búzáért. Szövő is volt csaknem minden háznál. A szövő és az értékesebb rokka öröklődött. Rendszerint a legidősebb lány kapta hozományképpen, de köteles volt ingyen leány testvéreinek kölcsönadni. Amíg az anya élt, addig a szövő is otthon maradt. A finomabb kivitelű, könnyen rongálódó rokkát nem igen adták kölcsön, azt nem is illett kölcsönbe kérni, a szövőt annál inkább. A szövőt elsősorban a rokonságnak, de olykor másnak is kölcsönözték. A ro13 A rokka eredetére vonatkozó adatokat lásd Gönyei Sándor: A kendermunka népi szerszámai Magyarországon. Népr. Ért. 28:1. 248