A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Természettudomány - Endes Mihály: A székipacsirta (Calandrella brachydactyla Leisler)

res színű. A fejtető alig mutat vörhenyes árnyalatot. A csőr keskeny, oldalról összenyomott. C. br. longipennis: a fejtető színe alig tér el a háttól, amely barnás árnyalatú. A felsőtest sötétebb csíkozása kifejezett, az előző alfajnál mélyebb tónusú. A fehéres szín a szemöldöksávon és az alsó testen kevésbé élénk. Szárnya rövid, átlagosan 91-93 mm. Csőre kúpos, vaskos, oldalról kevésbé összenyomott. С br. dukhunensis: az alfajok közül ez a legerősebben pigmentált. Tollazatának fő színe barnás. A többieknél sötétebb árnyalata az alsó testfélen is jól látható. Ennek az alfajnak van a leghosszabb szárnya - átlagban 99 mm -, és a legrövidebb farka - 57,5 mm. A hosszú szárny és a rövid farok kialakulása valószínűleg összefügg azzal a ténnyel, hogy ez a magashegyi költőterületű alfaj kényszerül a legnagyobb repülőteljesítményre őszi-tavaszi vonulása során. C. br. hungarica: jellemző rá a barna árnyalat, és a felső testfél intenzív csíkozása. A világos, fehéres testtájakon, így az altesten, hónaljtollakon a szürkés szín az uralkodó. A fejtető színárnyalata nem különbözik a dolmányétól, tehát ez az alfaj nem a „vörösfejű típust" képviseli. Szárnya a legrövidebbek közül való, átlagosan 92,8 mm, de előfordul felnőtt hímeknél 90 mm alatti érték, jóllehet 97,1 mm-es szárnyméretű hím és 94,5 mm-es szárnyméretű tojó is került már kézre! Farka átlagban 60,2 mm hosszú. Csőre a legkisebb, legfinomabb felépítésű. (Endes, 1972a.) C. br. woltersi: speciálisan a világosszürke talajhoz alkalmazkodó, azzal megegyező színű alfaj, melynek tollazata a vörös minden árnyalatát nélkülözi. (Érdemes megemlíteni, hogy a Hortobágy puszta szikes talajának színe is világosszürke, az ott élő C. br. hungarica színe mégis barnás tónusú!) 1. kép. A székipacsirta magyarországi alfaja. (Sterbetz felvétele) 14