A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Néprajz - Salamon Anikó: Nádsípkészítés a Hortobágyon

Salamon Anikó Nádsípkészítés a Hortobágyon Gyújtó utunk során, 1970 júliusában a püspökladányi (Hajdú-Bihar megye) egykori csikós, Törő Gábor lakásán egy ép, közelmúltban még használt nádsípot találtunk. A nádsíp a népzenei szakirodalomban ismert hangszer, a néprajzi gyűjteményekben mégis ritkaság számba megy. Ennek az lehet az oka, hogy használóik nem tekintik komoly hangszernek, és egy-két napi használat után rendszerint eldobják. Ezért tartjuk szükségesnek a püspökladányi nádsíp készítésmódjának és használatának ismertetését. Törő Gábor 55 éves püspökladányi lakos 1925 és 1963 között volt csikós a Hortobágyhoz tartozó „ládányi és nádudvari fődön". Mint csikós számadó készítette 1966-ban, a szentágotai pusztán, az említett nádsípot. Utoljára 1968ban használta. Elbeszélése szerint a pásztorok hosszú, unalmas napokon és estéken sokszor láttak neki nádsípot készíteni. Nem kellett más eszköz, csak egy jó éles budlibicska. Adatközlőnk szívesen bemutatta, hogyan készül a hangszer. Egy ép, jól kiszáradt nádszálat húztak a házfedélből vagy a vasalóból. Törő Gábor nádsípja egy 220 éves ház fedeléből készült. Azért csinálták mindig száraz nádból, mert „a ződ nád összehasad egy-kettő." A szál közepének ötödik vagy hatodik ízét kivették, úgy, hogy mindkét ködöké ép maradjon: „ködöktől ködökig elvágtuk". Ködöknek nevezik a nád szárán levő tömör csomókat, ahonnan a nád levelei sarjadnak. A köztük levő üreges szárrész neve derék, nádderék. Ennek a 20-30 cm hosszú, 5-10 mm átmérőjű nádcsőnek még mindkét vége zárt. A köldökök közepén levágták a két végét és a bicska hegyével kifúrták. Ez a cső lesz a nádsíp teste. Ezután a tulajdonképpeni sípot, az úgynevezett fúvókát készítették el. Néha ugyanabból a nádszálból egy olyan vékonyabb derekat vágtak, mely még beletalált a már előkészített síptest vékonyabb felébe. A íúvóka egyik végén úgy vágták el a köldököt, hogy zárt mai adj on. Hossza a derék hosszának kb. egy harmadát tette ki. A fúvóka készítésének leglényegesebb mozzanata a nyelv bevágása: „A nyelvét vágom kifelé". Ez úgy történik, hogy a kiválasztott nádrészt bal kezükbe fogják és a jobb kézben levő éles bicskával a hüvelykujj segítségével a bicskát maguk felé húzva egy kb. 2 mm széles, 2-3-4 cm hosszú, lappancsszerű nyelvet vágnak. Bevágás után a készítő a bicska hegyével többször elhúzza és visszaengedi a nyelvet, csattogtatja: „meg kell járatni, hogy a rezgést megkapja". Ezután a fúvóka nem zárt végét ferdén elvágták és betolták a síptestbe. Azért vágják ferdén, mert így könnyebben bele lehet tolni és ha mélyebbre kell dugni, nem takarja el a felső lyukat. A fúvóka beállítása úgy történik, hogy fúvás közben igazítják, forgatják, ki-be huzigálják addig, amíg a kellő hangot adja. Ilyenkor az egész síp magas vagy mély hangját állítják be: a „sípot huzgatja, ahogy fúgatja az ember". Bedugás 379