A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Történelem - Sápi Lajos: Újsorosi házak Debrecenben

tartásával képezték ki. A habarcs kultúrával képzett homlokzati kiugró párkány díszítéseket, a másfél évszázad távlatából ma már csak néhány megmaradt lakóház igazolja, de a második világháború pusztítása előtt még igen szép számmal volt fellelhető az újsorosi épületeken. A házak végfalát a menynyezet magasságában főpárkánnyal választották el. Alatta a falpillérekkel tagolt falfelületben klasszikus keretezéssel előugró szemöldök és könyöklő párkánnyal képzett ablakot, vagy ablakokat helyeztek el. Gondosan ügyeltek a lábazat szakszerű kialakítására is. A főpárkány felett jelentkező tetőteret elzáró háromszögű végfalat általában szerényebb díszítéssel alakították ki. Néhány épületnél még megtalálható a főpárkány felett képszékkel kiemelt magasítás is, mely a copf stílus visszahatására emlékeztet. Ezeknél az épületeknél a háromszögű végfalat, vagy oromfalat magasabbra építették, hogy az épület kis méretét ezzel is növeljék, így a homlokzati formaképzésüket méginkább kihangsúlyozták. De nemcsak debreceni kőműves mesterek és a háztulajdonos jogán közreműködő kőműves, valamint ácssegédek készítették ezeket a házakat, kik a Kollégiumban felállított „Rajz Oskolában" oktatott klasszikus homlokzatkialakítást tanulták, hanem számtalan új épületnél idegenből jött - legtöbbször falusi - mesterek is dolgoztak e házak építésén. Az általuk készített épületeknél azonban már fellelhetők a népies díszítő elemek alkalmazása. Formaképzésük lényegesen leegyszerűsített. Az egyenlő telek szélességgel telepített lakóházaknál a hosszan ismétlődő azonos ritmus kellemes, de talán túlságosan egyhangú utcaképi megjelenést nyújt. Falusias jellege vitathatatlan. Ez azonban általánosan jellemző az újsorosi településekre. Korábban a várost kisebb-nagyobb távolságra elhelyezett felekezeti temetők és gyümölcsös, szőlőskertek vették körül, melyeknek kialakulása visszanyúlik még a középkorra. Legkésőbb az erdő alatt a várostól északra elterülő homokos területeket a „sexta dombot" osztották fel és juttatták méltányos áron a város lakosságának 1814-15-ben szőlőskertek céljára. Ekkor keletkezett a Simonyi út mellett a későbbi Sesta- és Sétakert, mellyel a várost a külső kertek és temetők teljesen körülzárták. így az újsorosi telkek a város peremén az ősi település, valamint a temetők és kertek között elterülő keskeny területsávon helyezkedtek el. Helyenként még emlékezetben élő régi felhagyott temetőket is felhasználták házhelyek céljára, mint a régi Boldogfalvai temetőt, melynek a helyén a Hajnal utca, míg a volt Péterfia utcai pestises temető területén a Kút, Homok és Nyíl utcák északi része települt. Az egyre nagyobb területen épülő újsorosi házak telepítése a szabadságharc után életbe lépett császári önkényuralom következtében érezhetően lelassult. A kijelölt és felparcellázott területek beépültek; nagyobb építési szándék hiányában pedig új házhelyeket nem jelöltek ki. Csak a kiegyezés után indult meg újra számottevő építési tevékenység. Ezekben az években létesített vagy újjáépülő lakóházak kiképzésére azonban már komoly hatással volt a városban mindinkább előtérbe került eklektikus stílus formaképzése. A klasszikus elemeket felhasználó új stílusirányzat egy teljesen szokatlan s addig általában nem használt új formaképzést népszerűsített, a jellegzetes „libaszárnyas" épületvégződést. Ugyanis a keskeny telkeken épült földszintes, egymenetes kis házak szerény megjelenését a mindenkori tulajdonosa a többre, nagyobbra vágyásból fakadó általános emberi tulajdonság következtében nagyobbnak, tartalmasabbnak kívánta bemutatni az épületét, s így a ház utcai homlokfalát minden szerkezeti indok nélkül felfalazással magasabbra készíttette az épület teljes szélességében és felette a fedél még elzáratlan részét „lekontyolta", vissza304