A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Történelem - Miklós Zsuzsa:A debreceni vákáncsosok

azzal, hogy a - sokszor végrehajtás útján - kitelepített, sokgyermekes családoknak lesz-e hajlék a fejük felett. Csupán az erdőigazgatóság javasolta, hogy az erdőben élő telepítők „valamely városi birtokon akár örök bérlet, akár tulajdonjog mellett elhelyezést nyerjenek, amivel ezen kérdés gyökeres és végleges rendezést nyerne."

127 Ez azonban éppúgy nem valósult meg, mint ahogyan nem jutott föld a vákáncsosoknak az 1920-as években sem. Az ellenforradalmi rendszer földosztása idején Debrecen határának gyengébb pontjain 2312 kh-t adtak át és 96 kh-t parcelláztak fel házhelynek.

128 A város környékének legszegényebb lakói azonban - a vákáncsosok - ebből kimaradtak: „ . . . amikor a íöld igénylés volt, elment ki-ki közülünk a falujába s földér jelentkezett, de ott azzal utasítottak el minket, hogy menjünk Debrecenbe, ott vagyunk jogosultak íöld igénylésre, itt meg községeinkbe utasítottak, szóval mindenünnen kimaradtunk. . . most már annak lehetőségétől is meg vagyunk íosztva, hogy az Országos Földrendező Bíróság utján házhelyhez juthassunk, pedig az is ki volt kötve részünkre, hogy a telepítés befejeztével házhelyet is kapunk."

11 A kitelepítéssel kapcsolatos intézkedések hatása hamarosan megmutatkozott. 1934-ben 5 család hagyta el önként az erdőt és lakhelyét. Ugyanebben az évben a nagycserei 4, a debreceni erdőhivatal 3 telepítőnek mondott fel a következő év tavaszára. Ezenkívül még 30-40 olyan vákáncsosnak mondtak fel, akik 15 évig voltak ugyanazon a helyen és - szólt az indokolás - nem végeztek kielégítő munkát.

11

" A munkaviszony megszüntetését az erdőigazgatóság a legtöbb esetben azzal indokolta, hogy az illető ,,hanyag, felesleges, kihágásért büntetve." Ezek általában „többszőrösen büntetett, hanyag, renitens egyének, akik jogtalan legeltetéssel, naplopó életmódjukkal, laza erkölcsi ielíogásukkal tönkreteszik az erdőt."

m A vákáncsosok életkörülményeinek ismeretében azonban aligha lehet csodálkoznunk azon, hogy puszta létfenntartásuk érdekében esetenként kisebb-nagyobb kihágást is elkövettek, kényszerültek elkövetni. A város és az erdőigazgatóság is elsősorban a legeltetést és a falopást tartotta súlyos véteknek. Gyakran hivatkoztak az 1920-as szabályzatra, amely szerint „ . . . legeltetni . . . csak az erdőgondnokság áltál kijelölt olyan területen szabad, ahol a legelő állat kárt nem tehet. Ha károsítástól kell tartani, a kipányvázás vagy istállózás kötelező."

13

'

1 A tilalmat azzal indokolták, hogy a 15 éven aluli telepítésben a fák védelme érdekében nem szabad legeltetni, az ennél idősebbekben pedig a kaszálóbirtokosokat illeti a szolgalmi jog: a legeltetés és a kaszálás is.

ш Az 1940-es évek elején már nemcsak az erdőben okozott károk miatt tett panaszt az erdőgazdaság, hanem a telepítők „henyélése", munkakerülése miatt is: „ ... az erdőgazdasági munkáknál sem lehet őket munkára serkenteni, mert igényeik a táplálkozás biztosítottságának határáig terjednek. Az erdőigazgatóság véleménye szerint hosszú évek nyomorúságos életmódja következtében tompult el teljesen erkölcsi érzékük."

m Ez természetesen ismét jó ürügyül szolgált a kitelepítésekhez. Arra hivatkoztak, hogy a vákáncsosok kunyhói távolesnek a munkaközpontoktól, tehát a kilakoltatással - amelynek következtében a tele127 Uo. Erdőig. 1937/3163. ikt. sz. 128 Komoróczy György i. m. 79. 129 HBL IV. B. 1414/b. 58. 1218/1930. 130 Kgyj. 1934. 456. sz. 36.857 ein. 131 HBL Debr. Polgm. XXI. 505/a. 54. 6585/1946. Erdőig. 1942/4323. ikt. sz. 132 ESZ 1921. 12. 133 HBL Debr. kgy. jkv. IV. B. 1403/b. 20. 234./1934. 134 HBL Debr. Polgm. XXI. 505/a. 54. 6585/1946. Erdőig. 1940/2654. ikt. sz. 266