A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Történelem - Miklós Zsuzsa:A debreceni vákáncsosok

A vágás egy-egy területen évekig tartott, s az elnevezés (a vágásterület neve) a határrészeknek megfelelően alakult. Az irtásra kerülő kisebb egységeket - amit egyszerre levágtak - rátának nevezték. Fadöntésnél párokba álltak, s a párok egymástól 20-25 méterre dolgoztak, nehogy baleset történjen. ,,A favágást pedig иду csináltuk, hogy abba az időbe két ember vagy három összeállott egy kézre. Tehát ezt keresztvágófürésszel vágta. . ."

!,:з (17. kép.) Fűrészelés után csapófákkal rádöntötték a fát a iakutyára, majd fejszével legallyazták. (18. kép.) „A gallyakat csomóba rakta, ez a gally vót feles, a favágásért csak fizettek érte . . ,"

94 A legallyazott fákat három csoportba osztották: bányafa, tűzifa, türíszrönk.

ÍJö Ennek megfelelően történt a sarangolás (a fa összerakása méterbe). „Két méteres sarangba kellett rakni (a szálfát). A tuskót is egy méteresbe."™ ,,A méterbe rakás kézierővel történt."

91 Amikor egy-egy ráta elkészült, a lógerezők szállították el a fát rendeltetési helyére.

98 Rakodásnál - ha kellett - igénybe vették a csúszdát: a szekér vagy a szánkó oldalához helyeztek két fát, s azon görgették fel a nehezebb szálfákat. A vágásterületek kitisztításakor felszínre kerülő tuskókat - a saját részüket - a városban szokták eladni a vákáncsosok. A szállításhoz maguk szerkesztette talyigát használtak (de ezen vitték piacra a tejet, dinnyét stb. is). A talyiga jellemzője, hogy - egy-két kivételtől eltekintve - minden része fa. Az oldalát vesszővel fonták be, ülést nem készítettek.

99 Ilyen talyigát használtak a hortobágyi juhászok és a kondások is. Ecsedi István szerint azonban ez a jármű nem fuvarozásra való, mivel sem az ember, sem a ló és a talyiga nem elég erős erre.

100 Eredetileg - aki tudott - két-három lovat fogott be, de az 1910-es években már csak egy lóval jártak.

101 Néhány vákáncsos szekeret is készített magának, de ahhoz is kevés vasat használt fel. Ez is csak egylovas kétrúdú szekér volt, ülés nélkül. A lószerszámot kötélből készítették.

102 Vadászat A vadászatot tiltották, mégis elég sokan fogtak kisebb állatokat hurokkal vagy csapdával. Pl. a fácánfogás csak kemény télben lehetett sikeres, amikor az állat éhségében az ember közelébe húzódott. ,,Szína vagy szalma tövihe tengerit 93 Uő. 94 Uő. 95 Bályi Imre közlése. 96 Uő. 97 Vértesi Sándor közlése. 98 „Lógerbe hordtuk, úgy hittük, fa-lóger. Fatelep. Meg itt, ahun kitermeltük a fát, az is lóger vót. . . Oután megkezdődött a lógerezés, s áztat szekérrel, lóval hordtuk be Debrecenbe az Epreskertbe. így vót egészen, egész télen, mindig hordtuk a fát, akár fútt, akár esett, a fát megolvasták, lekrétázták, és úgy vittük darabszámra be, hogy na egy darab se hiányozzék. És ugy fizettek bennünket majd mikó eljött a fizetés, minden tíz napba vagy 15 napba, nem tudom biztosan." - Herman József 67 éves volt vákáncsos közlése. A lóger szót Debrecen környékén tárház értelemben használták. Szinnyei József: Magyar tájszótár. (Bp. 1893-96.) I. 1353. hasáb. 99 Balogh István i. m. 15. 100 Ecsedi István: A debreczeni fogatokról. A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítője, 1911. 42. 101 Uo. 102 Balogh István i. m. 15. 261