A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Irodalomtörténet - Szíj Rezső: Kner Imre levelei Mata Jánoshoz

szett el három vágón papírom örökre 1918 novemberében. Ma korán reggel hozták az „avíziót", ahogy Gyomán hívják, s ma délre már be is hordták a 140 mázsa papirost, ami tulajdonképpen nem volna túl sok, de most mégis igen jelentős. Majd csak ad rá a Magyarok Istene lehetőséget, hogy fel is dolgozzuk. Elolvastam és mellékelten küldöm a cikket. Nagyon szép és nagyon igaz, bár korszerűtlen, csakugyan. Nincs is kimászási lehetőség a mai csávából az emberiség számára, mint az egymás megbecsülése és a kölcsönös emberség. - Volt egy barátom, aki egészen hallatlan módon mert és tudott viselkedni a más anyjával, feleségével és leányával szemben s egészen kivételesen érzékeny volt akkor, ha saját anyjáról és nővéréről volt szó - felesége ugyanis és leánya nem volt neki. Sokkal fiatalabb voltam nála, de egyszer céloztam neki arra, hogy az a másik nő is anyja, felesége, vagy nővére, leánya valakinek; kissé meg volt lepve és igen-igen rossz néven vette ezt a megjegyzésemet. - Hát igen. Megmondta pedig már valaki azt, hogy amit nem kívánsz magadnak, azt ne tedd másnak, s azt is, hogy jobb igazságtalanságot elszenvedni, mint cselekedni. Mihály egészen meghatva került haza a múltkor Póhalomról, ahol egy magyar azt mondta neki, hogy nem az a rossz, amikor az emberrel kibánnak, hanem amikor az ember előlép és kénteleníttetik kibánni embertársaival. - Énszerintem csak ez a korszerű gondolkodás. - Amikor elhatároztam, hogy kiadói passzivitásba lépek, mert egyik hazai irodalmi irányzattal sem érzek szolidaritást, s ezért régi vagy távoli írókat adok ki, s már vége feléjárt az északi sorozat, egyszer egy szőlőbeli társaságban említettem Apámnak, hogy volna egy tervem: szeretném kiadni egy-egy ilyen hatkötetes sorozatban a hazai svábság, románság, tótság és szerbség reprezentatív íróit, egy lelkes könyvbarát közfunkcionárius barátunk elborzadva mondta, hogy juthat ilyesmi az eszembe, ezért boykottálhatnák a vállalatunkat. Persze hogy erre szegény Apám is elborzadt a tervtől. Én máig is sajnálom, hogy ezt nem valósíthattam meg. - De hát hagyjuk ezt, nincs mit vitatkozni róla, mert úgyis egyetértünk. Térjünk rá a Hartz-illusztrációra. Két kifogásom van ellene. Az egyik az, hogy a betűhöz képest és az oldaltükörhöz képest is, túlságosan sötét tónusú. Vastagok kissé a fekete részek. A nagyon finom rajzú eredeti után én halkabb tónusú dologra gondoltam. Kérem, küldje be a fametszetet, hadd csináljunk róla próbanyomatot, az eredeti papiroson, a végleges festékkel, azért, hogy lássuk, miként illik a szövegoszlop mellé. - A másik kifogásom az, hogy ama testrész, ahová a rúgás tzéloz, nem egészen felismerhető. Valahogy az árnyékolás hamis tán, a széleken, mert úgy néz ki, mintha egy kerek párnába rúgna bele a másik figura. Nem lehet felismerni s kidomborodik az egész képből. Nem tudom, pontosan mi ennek az oka, s miképp lehetne segíteni rajta. Talán a mi nyomatunkon enyhül ez a hatás. - Egyébként a fametszetben mindaz, ami a rajzban benne volt, mozdulatban, karakterben stbi., teljesen benne van, e tekintetben nagyon jól sikerült. Talán csak a krinolin belseje nem elég világosan felismerhető. Nem világos a szituáció. A mai néző nemigen láthatott kifordított krinolint, s nemigen ismer rá, hogy a vonalak és foltok ott mit jelentenek. Talán jó lenne, mielőtt a többi fametszet elkészül, a végleges papiroson és nyomással lekontrollálni a végleges hatást. Ami azt az előszót illeti, haj, haj, egyes dolgok nyilván a lehetetlenülés állapotába zökkentek benne. Nyilván értjük egymást, ugye . . . ? Nagy megdöbbenéssel olvastuk azt, hogy Sándor bácsival mi van s nagyon szeretnénk hamarosan jó híreket hallani. Ez a dolog nem szokott röviden lefolyni, sajnos . . . Sajna, a nemesponyva ügyét nyilván hosszú időre el kell nyugtatni, sokféle okból, amit messze vezetne itt kifejteni. - Nemcsak anyaghiány, technikai okok, de kalkulációs kérdések is közrejátszanak itten. Ez egyébként is hosszú lejáratú dolog, jól 530