A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Irodalomtörténet - Szíj Rezső: Kner Imre levelei Mata Jánoshoz

- azaz fehér vonal - nem fejez ki semmit, az csak olyan sáv, vagy szalag, amilyeneket a szecesszió használt. Nem kelt semmilyen plasztikus vagy funkcionális képzetet a szemlélőben. Kérem, nézze meg ebből a szempontból a fedőlap fekete és zöld vonalait, s állapítsa meg, talál-e benne valami értelmet, fejez-e ki valamit, szól-e a nézőhöz s van-e valami szépség benne?) Ami mármost az Exodus-ügyeket illeti: ha az ember nem nagyon igényes, nem játszik szerepet az élelmezési kérdés. A baj ott van, hogy szegény Feleségem betegeskedik néhány hete, illetve majd két hónapja s fel kellene őt vinnem a Gellértbe, amint lehet, kúrára. Még nem tudjuk, nem a jövő hét közepén kerül-e erre a sor. Ischiása van szegénynek, sokat szenved vele, de „az adott viszonyok között" és „tekintettel a tekintendőkre" nem akaródzik neki Pestre menni s nekünk sincs kedvünk rábeszélni őt. Még nem tudtuk elhatározni, hogy menjen-e vagy nem. - A krónikás könyv dolgát most már mind a ketten elég tisztán látjuk ahhoz, hogy azt nyélbe lehessen ütni akkor is, ha nem tárgyalunk róla személyesen. Ez tehát nem sietteti a személyes tárgyalást. Ha azonban az ár egyáltalában diszkutábilis, akkor a könyvről jó volna sürgősen dönteni. Most ugyanis kissé szélcsendesebb idő van nálunk, de ha a rég várt papirostételeim befutnak, akkor megint több lesz a dolgunk - a baj ott van inkább, hogy a fűtőanyagkérdés még egészen reménytelen nálunk s ha belemegyünk a fűtési időszakba, akkor esetleges üzemredukcióval kell számolni. Jó volna hát a könyvet addig megcsinálni, amíg ez az időszak be nem áll. - A papirosával az a helyzet, hogy én ennek konkrét cél megjelölése nélküli felszabadítását már kértem, s csak ha nem kapom meg, akkor kell „árja" igénylőt rászabadítani az Anyaghivatalra. Az idézett sőt ábrázolt Gallen-Kallela kiadást nem ismerem, de ismerek néhány efféle magyar kiadványt. Ezt tényleg afféle „svábokbul gyütt magyarok" eresztik világnak, az ilyesmit, akik azt hiszik, elég gót betűt alkalmazni valamihez, hogy az már „régies" és „tradíciós" legyen. Nem akarok erről írni, mert erről csak káromkodni lehet. Különösen akkor, amikor a K. M. E. NY. prospektusaiban olvassa az ember, hogy összes szellemi és művészi vezető pozíciónk betöltői milyen őrült lelkesedéssel gratulálnak az ilyesmihez eme műintézetnek. Ami az Exodus szignetjét illeti, talán észrevette Ön, ha volt alkalma figyelni nyomtatványaimat, hogy az utóbbi időben egyre tisztábban tipográfia lesz minden, amit csinálok s képes szignetet egyre ritkábban alkalmazok. Az ilyen szignetnek az a baja, hogy nem tud elég egyszerű lenni, nem mindenféle betűvel lehet összehozni, nem igen bírja a túl erős kicsinyítést és néha nagy baj van vele, ha valahova be kell illeszteni. - A küldött vázlatok közül a II. számú tetszik nekem a legjobban. Ezt ugyanis legkevesebb fej forgatással lehet elolvasni s leginkább kifejezi a benne levő mozgási tendencia, a gesztus, amely kifelé mutat a síkból, a kínálást, vagyis azt, hogy könyv van eladó. Amellett kevesebb is rajta a mindenféle és ezért lehet belőle egyszerűbb variánst is csinálni, csak folthatásban. Érdemes volna a megoldásával kísérletezni, többféle méretben és technikával. - A III. számú nem a kiadást, hanem az írást fejezi ki és már annyiszor szerepelt sokféle alakban, hogy emiatt nem annyira jellegzetes, mint a másik. Ami mármost a 8 levelet illeti, nagyon hálásan köszönöm az elmélyedő méltatást és nagyon örülök annak, amit ez bizonyít, vagyis hogy sikerült tán meggyőznöm Önt arról, hogy a reklám nem olyan rosszízű valami, mint azt középosztályunk érzi. A becsapott ember természetes védekezése ez, sajnos. Pedig a reklám egészen más valami. Én 1904-ben Leipzigben voltam egy esztendeig, ahol akkor rettentően csúnya emberek laktak. Ráadásul az asszonyaik borzasztóan ízléstelenül, tarkán és sok felesleges vacakkal öltözködtek. 1914-ben jártam kint utoljára, s akkor is még kevéssel volt jobb az állapot. Amikor 1923-ban ismét kikerültem, meglepetéssel lát509