A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Művészettörténet - Sz. Kürti Katalin: Monumentális képzőművészeti alkotások a Debreceni Agrártudományi Főiskolán

1. Épületbelsők íaldíszítő művészete Az aula díszei A díszudvar csak akusztikai mélyedésekkel megbontott sötétszürke márvány falburkolata, fekete csillag alakú fémkazettás mennyezete, keleti - hatalmas fény bebocsátására alkalmas - üvegfala, nagy belmagassága méltó ágyazata lett a díszítőművészetnek. A nyugati oldalra, a sötétszürke márvány szónoki emelvény mellvédjére került Nyirő Gyula kevésbé jelentős vörösmárvány emblémája, a déli falra Vigh Tamás, az északi erkély fölé Garányi József műve. Az aula déli, sötétszürke márványfalán 220 X 550 cm-es haraszti mészkő relief feszül, Vigh Tamás „Magvető"-je. A szelíd hullámzású, alig domborodó kő nem egy magvető és nem csak a magvető felidézése, jelzése (mint a már elemzett Liszkai-mű magvető parasztja és a magyar művészet több más hasonló tárgyú szobra), hanem a kezdet, az eredet ősi és modern megfogalmazása. A hatalmas asszonyalak neve Origó, a dolgok legősibb kiinduló pontja lehetne, de Demetert, a görög mitológia istenasszonyát is azonosíthatjuk vele. Vigh Tamás „Magvető"-je úgy hinti a magot, hogy elhisszük: az egész élet belőle fakad, az ő keze intésére: ő maga a termőföld, a gabona, s a termés - ugyanakkor a teremtés, a fenntartás, a művelés istenasszonya. A nézőnek nem gondolkodnia kell e mű előtt, hanem átérezni jelképes, katartikus szépségét. A fiatal, negyvennégy éves Vigh Tamás művészete előttünk bontakozott ki. Debrecenben levő három alkotása útjelzője stílusváltásainak. A sokat vitatott „Bőség" (Művész presszó, majd Kohász üdülő előtt) még mestere - Ferenczy Béni - hatását mutatja, az 1964-es „Nyújtózkodó nő"-je (Orvostudományi Egyetem Kollégiuma előtt) az önálló hang megtalálása, az 1965-ös „Magvető" a formák végletes leegyszerűsítésével egy lényegre utaló, modern jelképes plasztikai nyelv egyéni alkalmazása. Innen vezet az út a „Három harsonás"-hoz és a „Négy kubikus" с Tisza-szabályozási emlékműhöz. Garányi József 1965-ben készített hatvannégy nr-es kerámia fríze elsősorban díszítőszerepet tölt be az aula északi oldalán, az erkély felett. A kétemeletnyi magasságban szalagszerűen futó színes kerámia rács figurális kompozíció: kocsit, lovat, tehenet hajtó emberek, fák és napkorong szkematikus rajzolata. Az alakok idolszerűek, arc nélküliek, a tárgyak erősen stilizáltak, a legnagyobb felületek törvénye szerint kiterítettek. Az archaikus görög művészet geometrikus stílusa, monochrom hatása adja a fríz dekoratív, ritmusos világát. A pozitív-negatív, homorú-domború formák színben élesen elkülönülnek: az alap sárga, a mélyedések fehérek, kobaldkékek, a domborulatok okkerek, sötétbarnák, grafitszürkék. Bár Garányi fríze az ember és általa nemesített környezete jelzésével túlment a tisztán díszítő szándékon, műve nem plasztikai jellegű, tiszteletben tartja az iparművészet és képzőművészet határait. A művész eddigi debreceni alkotásai (Centrum Áruház oszlopburkolata, Szoboszlói úti Általános Iskola kerámiaképe) között az Agrártudományi Főiskolán levő a legérettebb, igényében és méreteiben a legimponálóbb. A tanácsterem gobelinje Az aula szomszédságában, a reprezentatív tanácsterem nyugati falán kapott helyet Hincz Gyula „Tudomány" с gobelinje. A közel nyolc méter szélességű falikárpit témáját illetően két részből áll: a természet és az ember világának ábrázolásából, ill. jelzéséből. Szerkezetileg háromosztatú a mű: középen 458