A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Néprajz - Németh Elek: A hagyományos kisparaszti gazdálkodás eszközei és szókincse Hajdúböszörményben (Szántás – vetés – aratás)

alá tavasszal. Búza alá összeszántottak, kukorica alá szétszántottak. A népnyelvben összelöketís és szíjjellöketís a neve. A szántásnak csak ezt a két formáját ismerik. Összeszántáskor a megszántandó föld közepére álltak az ekével, s a kifordított hantokat a földdarab közepére fordították, visszajövetkor a földet erre a csíkra fordították. Szétszántáskor a szántást a föld szélein kezdték, a hantot a föld szélei felé fordította az eke, s így a föld közepén maradt egy barázda, míg az összeszántásnál a középen egy ormó maradt, a barázda pedig a föld két szélén, az úgynevezett szílbarázda. A szántásnak különféle fajtái voltak: ugarolás, keverís, vetísalá szántás, őüsziszántás, tavasziszántás. A mélységet illetően egész kis mélységű szántás, lehámozzuk a főüdet, fenyedin, közepes mélységű és mélyszántás. Használatos volt még a leszárítás, alászántás, elszántás, kiszárítás, felszántás, feltör Is. Szántás közbeni műveletek és részek népnyelvi elnevezései: barázda, közéibbarázda, szílbarázda, vagbarázda, őrmóu, fördulóu, förgóu, felbarázdálás, belöketís, összelöketís, szíjjellöketís, kerülís, fogatás, beszegís. A megszántott földet a vetés előtt boronálással porhanyították, a vetés után pedig hengerrel simították el a talajt, különösen a búza illetve a gabona félék vetése után. A vetéshez előkészített talajba régebben kézi vetéssel, az 1900-as évek idejétől már gépi vetéssel vetették el a magot. A kukorica vetését régen úgy végezték, hogy a föld két szélén felbarázdáltak, a kukorica szemeket a földön kézzel elszórták, s ez után véknyán leszántották. A kikelt kukorica nem sorokban volt, hanem összevissza, csak az első kapáláskor, a nyitáskor igyekeztek a lehetőségeknek megfelelően bizonyos sort kialakítani. A vetőgépek elterjedésekor vetették sorba a kukoricát. Ebben az egy esetben a régebbi időkben nem a megszántott földbe, hanem a szántatlan földre szórták a kukorica vetőmagot. A gabonafélék vetése mindig felszántott földön történt, régebben kézi vetéssel, később pedig gépi vetéssel. A kikelt növényeket gondozták, a gyomnövényeket kiirtották, hogy jobb termést érjenek el. A búzavetést acatolói}-va\ megacatölták. A konköjt (Agrostemma githago), az acat-ot (Cirsium arvense, Cirsium brachycephallum), a pipacsot (Papaver rhoeas), a búzavirágot (Centaurea cyanus) gyökerestől irtották ki. Mikor a búza kalászba szökkent, s volt benne rozs (Secale cereales) vagy vadrozs (Secale silvestre), ezek kalászait rozsolóu-\a\ lecsapkották, éretlen kalászaikat levagdosták, hogy a búzában ne legyenek idegen magvak. A kukorica gondozása kapálásból állott. Régebben kézzel kapáltak, a századforduló után pedig ekekapával húzatták meg a tengerit. Az első kapálás volt a tengeri nyitása, a második pedig a második kapálás vagy tőütögetís. Ismert és végzett művelet volt még a mekkapálás, elkapálás, kikapalás és a tengeri fijalás. A megérett gabonaféléket: búzát (Triticum aestivum) gabonát 'rozs' (Secale, cereale), árpát (Hordeum vulgare), zabot (Avena sativa) összegyűjtötték aratták, takarták. A népnyelvben ezeket a kultúrnövényeket őüszi vetemín-nek nevezik, a búzát és a rozsot kenyírmagnak, íletnek. Ismert volt még az őüszi búza, tavaszibúza, kopaszbúza, fajtákat illetően magyar búza, Bánkúti búza, Flájsman búza. A növényt illetően a búzán az aratás előtt van levéil, szár, kalász, fej. Az érett kalászban van a mag vagy a búza szeme, ezt borítja a tokiász (palea superior, palea inferior), ennek végén van a szálka (arista). A cséplés után ismert a szalma, péiva, natytörek, mag, kenyírmagr 294