A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)
Néprajz - Veliky János:Egy debreceni kismesterség a kapitalizmus korában
méhészek, kertészek, juhászok elmaradhatatlan eszközeit állították elő. Ezért a többi kézművesmesterség hanyatlását követve, a piac elvesztése után szűnik meg a késesipar termelése. A nagymúltú debreceni kézművesség technikai színvonala hagyományos, keretei zártak, ágazati megoszlása a konzervatív munkamegosztás (szűrszabó, gubacsapó, kenyérsütő, sőrés stb.) talajára épül, az egyes mesterségek között a kapcsolat igen gyenge, így magasabb technikai színvonalon való újraegyesülésre, a molnárok kivételével nincs mód. Az alábbiakban a késesség munkamódjának, technikai színvonalának részletes leírását adjuk recens néprajzi anyag alapján. A munkadarabok elkészítéséhez a késesek, nyersanyagként edzhető acélt használnak fel. Az egész folyamat legfontosabb fázisa a penge és a rugó elkészítése, amelynek első lépése lényegében kovácsmunka. A bicska elkészítésekor a pengét és a rugót „tűzi munkával" kovácsolják (hevítés majd kalapálás). Ezzel a vas tömörítését érik el és a munkadarab alakját durván ilyenkor formálják meg. Miután a megmunkált vasat faszén közé helyezik, izzítják. A hevítéshez szükséges hőt az elégő faszén szolgáltatja, de a folyamat teljesen magától megy végbe, még levegőt sem fúvatnak rá. Az így előkészített vas már megfelelően hajlítható és reszelhető. Ezután a bicska nyelét kifúrják és az alakját véglegesen kialakítják, ugyanakkor megfelelő formájú hidegvágóval a penge első felébe a körmöt, végébe a védjegyet is bevésik (minden mester a maga nevét). A munkadarab durva megmunkálása után következik az edzés. A mesterek a vas bizonyos hőfokra való felhevülését a vas színének változásából állapítják meg. Hevítés közben a szín a következőképpen változik: előbb szalmasárga, majd liláskék, világoskék, végül hamuszürke. A nyersanyag minőségétől függően az edzés történhet vörös és fehér melegen. Az így felhevített vasat, szintén minőségétől függően vízben vagy olajban edzik. A kétféle minőségű vasat edzési próbával különböztetik meg egymástól, és eszerint választanak az olajban, illetve vízben történő edzés között. Az olajban edzett acélnak sokkal finomabb a törése, mint a vízben edzettének. A próbának igen pontosnak kell lenni, mert tévedés esetén a vas megrepedezik, és eltörik. A munkafolyamat különálló fázisa a nyél elkészítése. A bicskavas nyelére sorrendben a következő részek kerülnek. A rendszerint rézlemezből, ollóval megfelelő alakra kivágott darab, a platina. A nyelet ezután fúrósablonhoz erősítik. A fúrósablon biztosítja a termék méreteinek állandóságát. A nyél fémből készült résszel végződik, amelyet hakninak neveznek; készülhet vasból, rézből vagy alpakkából. A bakni kézi munkával van kidomborítva, amelyet riktoló steklin, riktoló kalapács-csal végeznek. Magának a folyamatnak a neve riktolás. Ezt követően a platina és bakni összeforrasztása következik: - a munkadarab felületét a szennyező anyagoktól szalmiáksóval tisztítják meg. A forrasztás tűzálló acélból készült kanálban, ólommal történik. A két összeforrasztandó részt, a platinát és a baknit egy „U" alakú kapocs, az úgynevezett klamner fogja össze. Erre azért van szükség, hogy az ólom a folyamat alatt mindig csak a megfelelő helyre juthasson be. A bakni kifúrása is az olvasztás után történik, az ólomrétegen keresztül. A fentebb említett munkafázis után a bakni egész felületét megtisztítják az ólomtól a rundírozón. Minden fúrási munkálatot a fúrószerkezet segítségével végeznek (1. kép). A fúrószerkezet fő része a fúró, amely lényegében egy acéltű. A fúrótű vastag fában van rögzítve és hosszú pálcára erősített szíjjal mozgatható. A pálca előre, illetve hátra 284