A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Történelem – Geschichte - Komoróczy György: A debreceni céhesipar reformkori helyzete (1820–1848)

térbe. Ezért találkozunk a céhrendszer haldoklása idején annak ellentétes folyamatával : a céhen kívüli mesterek számának növekedésével. A kontárkodás tehát kettős értelmet nyert a reformkorban: egyfelől támadást jelentett a céh ellen, másfelől védekezés volt a teljes elnyomorodással szemben. Mindkét értelmezés és jelentés a többtermelés igényének és a minőségi munkát kívánó, gyorsabb teljesítményekhez ragaszkodó kapitalista fejlődésnek volt sajátos következménye. A kontármunkát ebből a szempontból vizsgálva, azt a XIX. sz. első felében a termelés differenciálódásának jelenségeként kell tekintenünk. Ebben az időben mind elméleti művekben, mind a gyakorlatban többször felmerült az iparszabadság kívánalma, s ezzel együtt követelték a céhek megszüntetését. Somogy megyében például 1832-ben találkozunk ilyen igénnyel.

14 A céhszabályok egészen szűkkörű értelmezés szerint ítélték meg a kontárokat. Ugyanis kontároknak minősítették azokat a személyeket is, akiket a remekelés után mesterré avattak ugyan, de akik időközben a céhekből kiléptek annak ellenére, hogy a kereseti adót szabályosan megfizették. Olyan esettel is találkozunk, hogy más városban szerzett mestervizsgát sem volt hajlandó a debreceni céh elismerni, holott itt egyáltalán nem működött az adott iparág céhszervezete. Ilyen eset állott fönn pl. a feketeszappan készítésével foglalkozó és a kassai céh által felavatott mester esetében. A céhtagságot az ipar gyakorolhatásának és az ipar jogosítvány kiadásának feltételeként követelték meg, s ezt a városi hatóság maga is megkívánta. A céhösszeírások mindenkor számbavették a céhen kívüli mestereket, de külön jegyzéken sorolták fel őket.

10 Ez a jelenség más városokban is megtalálható volt. A kontárokkal szembeni küzdelem mögött a konkurrencia kizárása és a monopolhelyzet föltétlen biztosítása húzódott meg. A céhfejlődés kezdeti időszakában egészséges és helyes törekvés volt ez a küzdelem, mert egyúttal jogvédelmet biztosított a céhtagoknak, a legényeknek és inasoknak. De a termelés igényeinek növekedése a XIX. sz. első felében már új törekvéseket dobott felszínre, emiatt a céheknek korábbi előjoga gátolta a mesterré képzett legények munkájának szabadságát s egyben a céhen kívüli mesterek megélhetését. Az ipari fejlődésnek egy másik jelenségére már korábban rámutattunk. Ennek lényege abból állt, hogy a különböző termelési ágazatokon belül a technológiai eljárás változatosabbá válásával egyidejűleg differenciált mellékágak képződtek. Ezek a mellékágak fokozatosan önállósodtak s nyomukban néhány évtized alatt új ipar tűnt fel. Kétségtelen, hogy ez a jelenség a társadalmi munkamegosztás nagyméretű szélesedésével függött össze, mert a hagyományos keretek kevésnek bizonyultak, új igények léptek föl, e végett új eljárásokat kellett kidolgozni és mindezek elmélyültebb képzettséget, szélesebb látókörű szakembereket kívántak. Ezek együttesen hatottak új céhek megszületésére, illetve a céhkereteket szétfeszítő mesterségek kibontakozására. A differenciálódás legkorábban a fazekas céhen belül jelentkezett. Debrecen város belterületének rendezése, különösen a tűzvédelmi intézkedésekből kifolyólag szükségessé vált téglaházak építése nagyobbfokú téglagyártást vont maga után. Ezt követte a náddal borított háztetők kicserélése és a zsindelytető 14 Vö. Valentényi Gáspár: A Somogy megyei céhek (Szekszárd, 1909.) 44, 144. old. 15 Pető József: A debreceni tímárok céh és mesterségszavai (Debr., 1938.) 23., továbbá Gyömrei: i. m. 8., és Eperjesi: Céhek i. m. 266. 151