A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Történelem – Geschichte - Rettegi Istvánné: A szerepi „Nemes Communitas Protoccoluma” (Adatközlés)

emelték el a vásárban a keszkenőket, a bundát; hasonszőrűekkel bandába verődve, más lován mentek idegen határra juhot lopni, tiltott területen legeltetni. Megtalálták a helységben is orgazdáikat, de „nagyobb tételt" szívesebben adtak el Nádudvarra, Földesre. Nyilvánvaló, hogy könnyen szerezhető anyagi haszon miatt tették. Hogy erkölcstelenséggel jutottak hozzá, összefért nemességükkel. Nem mindet csípték első alkalommal rajta, és első esetben elég ép bőrrel menekültek. A falu közösségének azonban ezer szeme van: meglátja, kikiáltja, és nem felejti el a bűnt. Még gyermekeikre is áthárult szülőjük rossz tette. Nem sokkal kevesebb a verekedők, veszekedők, izgágák, garázdálkodók, erőszakoskodók száma sem. Kocsmázás, tivornyázás többnyire verekedéssel végződött, de haragból is könnyen ütésre állt a kezük. Megbotránkoztató, hogy milyen gyakran verték az asszonyokat. Sok pletyka fajult rágalmazássá, szomszédok közti perpatvar perrel végződő becsületsértéssé. Ártatlan állatok pusztultak haragos kéztől, ablakokat vertek be, ajtókat törtek össze. Istenkáromlás, durva káromkodás, tiltott óra utáni csavargás, botrányokozás, csalás az adás-vételben szintén szép számmal akadt. Az adóst többször is kellett kérni, mert fizetni nem nagyon szerettek, s gyakran mégis a tanácsnak kellett behajtani. Megható azonban, hogy milyen igyekezettel, többnyire határidő lejárta előtt kifizették az anyák, özvegyek elhalt férjük, fiuk után maradt adósságot sokszor saját vagyonuk feláldozása árán. Becstelen emberek nem egyszer igyekeztek az árvákat, leánytestvéreket megrövidíteni, vagy kijátszani a jussból. Sok szomorú per keletkezett az örökség miatt. Érthető, hogy sokan protocollumba foglaltatják végakaratukat, nehogy haláluk után felboruljon a békesség egy éveken át vitatott szánon, szekéren. Megállapítható az is, hogy vannak egyes időszakokra jellemző bűnök. Ilyenek 1791 körül a tiltott óra (9 óra) utáni csavargás, 1806/7-ben a „dehonestálás", 1837-ben a juhlopás. Miért lettek ezek az emberek bűnözőkké? Alapvető ok a legtöbb esetben a bennük levő rossz hajlam, amit nem „szelídített, nem alakított", nem terelt helyes irányba a nevelés. A bejegyzett bűnösök valamennyien nemesek, a kiváltságos osztály tagjai, a nemes közösség tagjai, jobbágy legfeljebb tettestárs. Nagyrészt hozzájuk hasonló, szűkös viszonyok közt élő kisnemesek, gyakran a falu árendása ellen követték el a bűnt. Jól kellett tudniok, hogy amit ők, mint könnyen szerzettet eldorbézoltak, sorstársaik, - nem egyszer rokonaik - sínylik meg, hiszen a gabona konjunktúra bőségszarujából a falu természeti viszonyai, a járhatatlan utak, a távolság miatt ide nem hullt aranyeső. Önzésük szemmel látható. Műveltségük még alapfokúnak sem mondható, legtöbbjük csak 1845 után képes neve leírására is. Józanon sem voltak képesek felmérni cselekedeteik következményét, nem tudták megfékezni indulataikat. Mentséget nem lehet találni tetteikre. Nemesi gőgjük el sem tudta előre képzelni, hogy bűnhődniök kell. Ha aztán a vármegyére kerülne dolguk, a hetyke duhajok, vakmerő tolvajok gyáva, reszkető félelmükben mindent megígértek, rimánkodtak, fogadkoztak. Ennek ellenére többször találkozunk viszszaeső bűnössel, vagy olyannal, akinek most elkövetett, vagy ezután elkövetendő bűnéhez a régit, vagy az azutánit is felszámítják vagy fel fogják számí118