A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Művészettörténet, Iparművészet - É. Kiss Sándor: A hajdúhadházi „Ócska” templom

Hadház 1311-ben Dózsa nádor birtoka, majd fiaié, Debreczeni Jakabé és Debreczeni Pálé, akik 1361-ben a Gút-Keled nemzetségből való Dorog fiaival osztoznak rajta. A következő évszázadban Debreczeni László két leánya, Katalin és Zsófia, Csaholyi János, illetve Telegdi Frank felesége és a Gút-Keled nemzetségből való Dobi György építtetik fel a templomot. Nem lenne érdektelen a lebontott templom fundamentumának feltárása. Még a húszas évek elején, ha kisebb egyházi építkezésekhez és javításokhoz tégla kellett, az Ócska templom fundamentumából termelték ki, mint azt gyermekkoromban magam is láttam. A sírok is bizonyára sok érdekességet rejtenek. Talán ráakadhatnánk a még korábbi Árpád-kori templom nyomaira is. Bizonyára azért volt olyan magas a templomdomb, mert a szóban forgó templomot ráépítették a még korábbi egyházra. Ilyen volt a hadházi Öcska templom, amelynek fundamentumán még a húszas években „Enyém a vár, nem a tied"-et játszottunk, s amelynek helyét még a lebontás után is így nevezték egy ideig. Takács Ede a már említett 1858. évi cikkében sajnálkozva állapítja meg: „Kár, hogy azon tiszteletreméltó régi templom egészen el fog hagyatni, miután az a benne két sorjával elvonuló oszlopok miatt célszerűtlen, s ünnepélyes alkalmakkor a nép befogadására elégtelen, s ezért a hívek egy újnak felemelését nemcsak óhajtják, hanem annak alapjait már 1847. évben le is tették. Ezen építés miatt pedig azon régi alapokat is szétbontani készülnek." Bartha Mihály lelkipásztor még ezt írja róla 1872. augusztus 18-án: „Célszerűen fog használtatni kisdedóvónak és iskolai tantermeknek."

!0 Nem így lett. Az új templom felépülte és használatba vétele után a régivel senki sem törődött. Észben sem volt, hogy megmentsék, hogy iskolát vagy óvodát létesítsenek belőle. Hogy 1873-tól, amikor mint működő templom megszűnt, a lebontásig, 1896-ig mi történt vele, megtudjuk abból a pótemlékiratból, amelyet Szabó Lajos esperes 1912. december 24-én készített, s melyet az új templom déli tornyának gombjában üvegedénybe zárva helyeztek el: „A régi templomból, melynek tetőzete, ajtai, berendezése, kerítése időközben eladattak, s most már csak puszta falai meredeztek az égre, iskolákat alakítani nem lehetett: lebontattak a sok vészt, vihart látott falak, s tégláiból ugyanazon a helyen a város és közbirtokosság támogatásával egy új, minden egészségügyi, tanítási és szépészeti követelményeknek megfelelő központi fiúiskola emelte tett az 1896. évben 5 tanteremmel, tanító-, gondnoki és szertárszobával és gyűlésteremmel. Mellette pedig a következő évben kevésbé díszes, de szintén korszerű leányiskola építtetett."'" Mégis csak iskola lett belőle, ha nem is úgy, ahogy Bartha Mihály gondolta. Félévszázadig foglalkoztatta az öreg templom sorsa a város vezetőit és egyszerű polgárait. Az utóbbiak szava nem sokat számított, a befolyásos személyiségek pedig, akikhez a városi tanács és presbitérium igazodott, nem tudták felfogni és megérteni ennek a becses emléknek művészi és helytörténeti értékeit. Akik annyiszor és oly szívesen hivatkoztak a harcos, a dolgos ősökre, nem tudták, mit követel tőlük utódoktól és fiáktól az apák iránti kegyeletes tisztelet. Könnyű szívvel bontották le azt a kőegyházat, amelynek léte egybeforrt a Hadházon hazára és otthonra találó, hol békés munkát folytató, hol harcos életet élő ősök mindennapjaival. Ha megrongálódott, megavult, megkopott, 30 Emi. 1872. 31 A hajdúhadházi ref. egyház levéltára. 502