A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Muezológia - Porcsalmy János: Korszerű szemléltetés iskolamúzeumok építészettörténeti makettjeivel

Az Iskolamúzeum tudományos rendszerezettséggel, szisztematikusan ki­épített, sokrétű anyagát nagy elismerés övezte a III. Nemzetközi Történelem­tanítási Szimpózium résztvevői részéről is, akik 8 szocialista országból jöttek Budapestre, majd onnan 1969. október 8-án Debrecenbe. A Déri Múzeum dísz­termében „A szemléletesség elvének megvalósulása és a szemléltetés módsze­rei a történelemtanításban" с témakörben folyt a tanácskozás. Majd annak keretében - programszerűen - az Iskolamúzeum megtekintésére is sor került a helybeli Csokonai Gimnáziumban. A szimpózium résztvevőire is a legmélyebb hatást a történelmi, művészet­történeti szemléltetőeszköz sorozatok közül az építészeti makettsorozat gyako­rolta. (Azon kívül eddig a következő fejlődéstörténeti sorozatokat állítottuk elő: eke, kerámia, ruha, lábbeli, hajó - a képzőművészet köréből pedig festé­szeti, szobrászati, mozaik -, továbbá iparművészeti, okmánytörténeti, numiz­matikai stb. sorozatot, amelyek mindegyike 30-40 db-ból áll. Ezek mind a va­lóságot megközelítő, élethű, többnyire kicsinyített másolatok, reprodukciók, amelyek nagy jelentőségűek a szemléltető oktatás szempontjából. Ugyanis azok külön-külön a fejlődési stádiumokat vertikálisan is szemléltetik, egymás­mellettiségükben pedig horizontálisan is bemutathatják egy-egy korszak anya­gi és szellemi kultúráját.) A fejlődéstörténeti sorrendben kiépített, az egyes stíluskorszakokra vo­natkozó építészeti maketteknek (modelleknek) úgy, ahogyan azt iskolamúzeu­munkban megvalósítottuk, kiemelkedően nagy tantárgypedagógiai értékük van. Makettjeink nagymértékben hozzájárulnak egyes nevezetes építészettör­téneti műemlékek három dimenzióban történő szemléltetéséhez, megismerteté­séhez, ami manapság már modern követelménnyé vált a szemléltető oktatás­ban, hiszen a térbeli jelenségeket csak így lehet a valósághoz közelállóan, hűen megismertetni. Ezáltal a tanulók térszemlélete, arányérzéke az építészeti makettek szem­lélése, tanulmányozása révén is állandóan fejlődik, ami valóban korszerű kö­vetelmény, hiszen az embert körülvevő világban a tárgyak, az épületek, a tá­jak, az élőlények mind-mind három dimenzióban jelennek meg. Az ember szeme szinte szükségszerűen, elsődlegesen szokott hozzá a há­rom dimenzió érzékeléséhez. Ezzel szemben a különféle képek, rajzok, illetve ábrák, fotók, filmek csak síkábrázolást nyújtanak az iskolai szemléltetésben, amik nem hatnak olyan meggyőző erővel, és nem keltenek olyan hatásos em­lékképeket a szemlélők lelkében, mint a három dimenziójú, testszerú ábrázo­lások. Ezek a tanulók figyelmét is élményszerűbben kötik le. Ezért is van nagy jelentőségük a maketteknek a szemléltető oktatásban, különösen pedig építé­szeti vonatkozásban. Ugyanis a tankönyvekben, a különféle kiadványokban, a diapozitíveken nem tekinthetjük át magát az épületet körplasztikaszerűen. Az esetlegesen külön-külön bemutatott oldal és felülnézeti képek, ábrák sem nyújthatnák azt az összhatást, amelyet a makettek nyújthatnak. (A képpel el­lentétben - a kérdéses kicsinyített épületet - minden oldalról azonnal tanul mányozhatják a tanulók. Rálátással felülnézetben is reálisabb ismereteket sze­rezhetnek róla, úgyszintén az építészeti műalkotás tömegelrendezéséről is. Pl. a kereszthajó, illetve a keresztház fogalmát is könnyebben tudjuk megértetni a tanulókkal, ha a tetőszerkezetet felülről is szemlélhetik. Sőt alaprajzi megol­dását is.) Az építészeti makettek rendkívül sok építészeti fogalmat, jellegzetességet tesznek szemléletesebbé, és gazdag lehetőségeket kínálnak az építészeti alkotá­594

Next

/
Oldalképek
Tartalom