A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

A Móricz Pál Centenáris Emlékülés anyagából - Dankó Imre: Móricz Pálra emlékezünk

ponti kérdésének, a nemzeti függetlenségnek a bajnokát látta, tisztelte. Annak a nemzeti függetlenségnek a bajnokát, amelyért hajdúvitéz elei, Bocskai István, Bethlen Gábor, Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc is küzdöttek, amelynek megszelidült-szépült képe beillett Móricz Pál patriarkális elképzeléseibe. A kisvárosi életforma, a kisnemesség, ha úgy tetszik, a dzsentrik írója volt. Még akkor is, ha hőse éppen más volt, ha a leírt esemény színhelye és egyéb körülményei mások is voltak: az ábrázolás, az írás tendenciája a kisváros nyugodt, eseménytelen közélete, a múltban gyökerező, abból táplálkozó eszmevilága, illetve ezek eszményítése volt. Ehhez a szemlélethez igazodott írásművészete is. A kissé krúdys, olykor-olykor Tömörkényre emlékeztető, de náluk naivabb, ám ugyanakkor bizarrabb stílusától nem lehet megtagadni, hogy hatásos volt, hogy számottevő elhihető erővel bírt. Ma írásait három szempontból becsüljük és tartjuk érdemesnek arra, hogy ráemlékezve a figyelmet felkeltsük irántuk. Először is azért, mert írásai mindegyike a régi magyar élet hétköznapjainak, apró mozzanatainak jó megfigyeléseken alapuló megörökítése. Olyan időkről és olyan mozzanatokról tájékoztatnak bennünket, amikről máshonnan nincsen és már nem is lehet ismeretünk. Móricz Pál írásait mint gazdag forrásokat használja és hasznosíthatja a történettudomány mellett a néprajz. Másik jelentősége összefügg ezzel. A múlt apró mozzanatainak megörökítése nem történhetett közönséges nyelven. Móricz Pál írásaiban példátlan nyelvi gazdagságot találunk. Olyan gazdagságot, amelyből mind irodalmi, mind pedig köznyelvünk ma is ösztönzést, megújulást nyerhet. A harmadik szempont, ami alapján Móricz Pál munkásságát értékesnek, megbecsülendőnek nyilváníthatjuk, látszólag helyi érdekkel bír. De csak látszólag! Móricz Pál ugyan tényleg a Hajdúság írója volt, de úgy, olyan módon, hogy helyi tárgyaival, innen szerepeltetett alakjaival, az itt esett históriák megírásával az egyetemes magyar kultúrát gazdagította. Méghozzá kétszeresen. Egyrészt úgy, hogy a magyar kultúra számára írásaiban megmentett egy sereg érdekes esetet, személyiséget, sajátos körülményt, az egykori magyar élet bár elfogultan ábrázolt, de mégis valóságelemekből épített sok-sok épületét, másrészt pedig úgy, hogy írásai közül soknak utóélete támadt. Számos história, életmódbeli részlet stb. kelt olvasói ajkán új életre és továbbadva gazdagította a hajdúsági néphagyományt. Pályáját Debrecenben és Szegeden újságíróként kezdte. Majd Pesten folytatta és élete végéig hű is maradt hozzá. Mint újságíró szerette meg a karcolat, rajz, a rövid elbeszélés műfaját. Tárcáival szinte elárasztotta az egész országot; egyikét-másikát többször is megjelentette. Közülük sok belekerült gyűjteményes köteteibe is. Jellemző, hogy írásai túlnyomó többsége, mégha Szegeden vagy éppen Pesten jelent is meg, hajdúsági tárgyú." Munkásságát már élete végén bizonyos közöny vette körül. Visszavonultan, csalódottan, kora eszméitől, irodalmi életétől élesen elkülönülve halt meg 1936. március 30-án, Rákosszentmihályon. 2 Várkonyi Nándor.- Az újabb magyar irodalom 1880-1940. (Budapest, 1942.) 325-326. 560