A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)
Művészettörténet, Iparművészet - Sápi Lajos: A Hortobágy műemlékei
alatta pince is, a borárulás, hogy annál alkalmatosabban lehessen. A bornak iccéje 12, égett boré 5 dénár; pálinka is adatott a város kezébe árulásra". 7 Ebben az épületben kezdte meg 1699-ben a szolgálatát Vasvári István, az első hortobágyi vámszedő és csapláros, megalapozva a legrégibb fennálló alföldi pusztai csárdát, a ma már történelmet jelentő hortobágyi csárdát. Ha áttekintjük az Alföldön, különösen Debrecen körül létesült pusztai csárdák elhelyezését, akkor azt találjuk, hogy valamennyi fontosabb út mentén, a távol eső lakott helyek között 15-20 kilométerenként rendszeresítettek pihenő-, illetve szálláshelyet, hol az utasember enyhelyet talált. Ezek a pihenőhelyek vagy pusztai csárdák az utasoknak a legszükségesebb étel-ital biztosításán túl ha szűkösen is, de elszállásolásukra is szolgáltak. Természetesen ezt az elszállásolást nem lehet a mai értelemben vett szállodai kiszolgálásnak tekinteni, mert csak a legszükségesebb pihenőt nyújtották ezek az egyszerű, sokszor szegényes berendezésű épületek. De még így is nagy szolgálatot tett a Tiszántúl nagy részén kiépült pusztai csárdarendszer a szekéren vagy lóháton sőt igen sokszor csak gyalogosan igyekvő utasembernek. A csárda épülete rendszerint a csapláros lakását - mely 1 szoba, konyha és kamra helyiségekből állott -, továbbá az ivószobát foglalta magába. Alig helyeztek el ezen kívül még 1-2 vendégszobát. Az épület alatt pincét is építettek a bor elhelyezésére, mely nem egyszer a betyároknak, vagy szabadlegényeknek rejtekéül is szolgált. Az út mellett, illetve a csárda előtt a szekérnek lovastól való beállására alkalmas fedett helyet, „állást" készítettek, hol a kispénzű emberek legtöbbször a megszállóhely hiányát is pótolták. Az enyhelyet talált jószág mellett rendesen a pásztor is itt éjszakázott. Természetes kelléke volt a pusztai csárdának a gémes kút, amely vizével a messze útról érkező embernek, állatnak mindig rendelkezésére állott. Legtöbb csárda magántulajdonban működött. Korábban a pusztai csárdákat török eredetű létesítményeknek gondolták, de ezt a hiedelmet megcáfolja azok keletkezésének ideje, mivel valamennyi a török hódoltság után létesült. Keletkezésüknek alapja kezdetben kétségtelenül a kiszolgáltatott bor és szeszes ital árából befolyt jövedelem biztosítása volt. Később kezdtek csak a pihenőre betérő utasoknak az élelemmel és elszállásolásával való ellátásra gondot fordítani. Ez a kialakult gyakorlat vezethette a város vezetőségét is, ami kitűnik a hortobágyi csárda életre hívását megörökítő szűkszavú feljegyzésből is. Alig egy hónap alatt készült el az első korcsmaépület. Azt, hogy ez az épület milyen lehetett arról semmi feljegyzést fellelni nem tudtam, de minden bizonnyal vályogból épülhetett és náddal volt fedve. Az 1699. évi első felépítésén kívül kétszeri nagyobb mértékű javításáról azonban már van feljegyzés. Az első nagyobb méretű újjáépítés 1737-ben történt, de már téglából és nád fedéssel. Az építési költség készpénzben 763 forintot tett ki, mely a korábban ismertetett borárakhoz viszonyítva jelentős összeg lehetett. Az egykori jelentés szerint az új szállásépületnek öt megvasalt ablaka, három ajtaja volt; a mennyezete pedig gyalult deszkából készült. A leírásból az tűnik ki, hogy ez már egy jobb kivitelű épület lehetett, mely a felhasznált három ajtóból következtetve legalább három helyiséget foglalhatott magába. Az építtető inspektor készíttetett bele két nyoszolyát is a vendégek számára; két új kemencét, két új asztalt és három lócát. Feljegyezték, hogy az építésen dolgozó ácsok, napszámosok, nádkötők tizenöt hét alatt megettek a város kontójára 145 kenyeret, 265 font húst; 7 Ugyanott. 508
