A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Bencsik János: Adatok a Hajdúságból a temetkezés szokásának és hiedelemanyagának kutatásához

III. Egy okleveles adat Tiszacsegéről a temetkezési szokásokhoz A kolozsvári hóstátiak temetkezése című kötetében a szerző, K. Kovács László az erdélyi halottkultusz párhuzamaként értékes és jelentős adatokat közöl a tiszacsegei temetkezési szokásokról. Egyebek mellett arra a kérdésre keresett választ, hogy mi történik a halott állfelkötőruhájával.

Vl Arra a megállapításra jutott, hogy ezt rendszerint odaadják a szegényeknek, illetve a halott mellé dugják a koporsóba. Ugyancsak ez történik a kezet és a lábat összekötő ruhával is. Megfigyelése szerint a kutatók keveset törődtek e ruhák sorsával, melynek valószínű magyarázatát abban látja, hogy eléggé általános szokás volt a halottak állának felkötése.

15 Ezúton szeretném a figyelmet felhívni arra a jelenségre, melyet K. Kovács László a vasváriak temetkezéséből említ, hogy ugyanis, ha valaki boszorkányos volt, akkor egy óvatlan pillanatban elcsente e ruhadarabot.

16 Az általam közlendő adat éppen a szokásanyag eme rétegéhez nyújt némi adalékot. „1816

k esztendő januárius 16-án a következő vallás tétel vetetett ki Csege Helységében: Emlékszik-e a Tanú arra, hogy Szabó Istvánné meghalálozása alkalmatosságával Kovács György és felesége Simon Erzsébet Hites Bábát és Szütsnét Boszorkány névvel illették volna, hogy t. i. a meg holtnak álla, keze és lába kötőlékjét magához vévén el sikkasztotta; ha erre emlékezik beszélje le ezen környül állásoson, s kiket tud ebbe Tanúnak lenni? Első Tanú Szabó István hitele tétele után vallja, hogy Kovács Györgyné azon alkalmatossággal Szalontainét (a hites bábát - szerző) valóságos boszorkánynak nevezte, az okát nem tudja miért, hogy a meg holtnak keze, lába kötőlékjét a ládába vissza tette az is igaz, hanem azt maga Kováts Györgyné vette ki, s magával vitte, hogy azt a Leánya sírjába teszi. Második tanú Nagy Miklós Andrásné világoson látta azt, hogy kezéről, lábáról a kötőléket le vette az öreg Asszony, de azt ugyan akkor a ládába viszsza hajította olly tzélból, hogy jobb lesz az árváknak, mint el rothad; hogy boszorkánynak nevezte volna azt nem hallotta."

17 Az oklevél szövegéből kitűnik, hogy a halott állát, kezét (!) és lábát összekötő ruhákat már ekkor sem kezelték egységesen. Vagy meghagyták azt, vagy pedig a koporsóba tették a halott mellé helyezvén. Valószínűnek hat az, hogy a szegényeknek ajándékozás motívuma csak későbbi szokás lehetett. Az eredeti gyakorlat a halottal való eltemetés volt. Ezt az a tény is erősíteni látszik, hogy ha valaki hozzájutott ezekhez a ruhadarabokhoz, akkor boszorkányos célokra használhatta fel. Kívánatos volt tehát ezeknek a megsemmisítése, avagy ami ezzel egyenlő, a halotthoz való helyezése a koporsóba. Ezzel elejét vehették nem kívánatos cselekedeteknek. 14 K. Kovács L., i. m. 54. 15 K. Kovács L., i. m. 53. 16 K. Kovács L., i. m. 54. 17 HBML. Debreceni Állami Levéltár V. 674/a. 7. 1816. 445